Csak a tudomány segítségével vészelhetjük át az emberiség előtt álló globális kihívásokat – állítja Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke. „Idén immár huszadik alkalommal gyűlünk össze, hogy emlékezzünk gróf Széchenyi István nagylelkű gesztusára, a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását lehetővé tevő felajánlására” — jelentette ki a Freund, aki szerint […]

Pénteken kezdődik a Magyar Tudomány Ünnepe (MTÜ), amelynek során egy hónapon át több száz tudománynépszerűsítő programmal várja az érdeklődőket a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). Az MTA idén épp húsz éves rendezvénysorozatát „Tudomány: válaszok a globális kihívásokra” mottóval rendezik meg és egyik fő témája a mesterséges intelligencia (MI) lesz. Az Akadémia […]

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kérdőívvel méri fel a Booking.com késedelmes fizetésének hatásait a szálláshely szolgáltatók körében. Az eddig beérkezett csaknem hatezer válasz alapján minden második szolgáltatót érint a fennakadás, leginkább a főként családi vállalkozások által működtetett magán- és egyéb szálláshelyeket. Az ügynökség szerint a helyzet kritikus: minden második szállásadó […]

Alapvető értékesítési funkciókat is képesek ellátni a statisztikai adatszolgáltatást végző „Vendégem” szoftverek, amelyeket a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnál (NTAK) regisztráló minden üzlet és turisztikai attrakció ingyenesen megkaphat. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közleménye szerint a szoftvercsalád segíti a vállalkozásokat a digitális átállásban, két változata van, egy a vendéglátást, a másik […]

Szálláshelyadatokat nyilvántartó oldalt indított NTAK Iránytű néven a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). Az ügynökség tájékoztatása szerint az új felületen – amely a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) oldalán található – kibővített statisztikai mutatók, új funkciók és összehasonlítási lehetőségek érhetők el, a tervezéshez és működéshez is nélkülözhetetlen adatokat kérhet le a […]

Megszüntetik a papíralapú vendégkönyvek használatát, ezzel megszűnik a kétszeres nyilvántartás-vezetési kötelezettség – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ 2019-es elindításának egyik célja volt, hogy a szálláshely-szolgáltatói szektort a teljeskörű digitalizáció útjára állítsa. Mintegy három évvel a rendszer elindítása után ma már a 46 ezer hazai szálláshely mindegyike […]

Új információs hírportált indított a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) , az igyutazunk.hu oldalon folyamatosan frissülő cikkek, elemzések jelennek meg a belföldi turizmusról – nyilatkozta Jakab Zsófia, a szervezet vezérigazgató-helyettese. A portál fő adatbázisa a 2019-ben bevezetett Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ, amely 45 ezer magyarországi szálláshely naponta beérkező átfogó, aggregált információit, […]

Bor.hu címen hivatalos honlap jött létre a magyar szőlők, borok és borvidékek bemutatására – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). Az oldal különféle leírások és képek mellett híreket közöl, beszámol eseményekről, és útmutatásokkal is erősíti a borkultúrát – írták. A magyar borászatoknak bemutatkozási lehetőséget is biztosítanak, ezért várják a jelentkezésüket […]

A magyarországi szállodákban a júniusi regisztrációs időszak után július 1-én elindult a digitális adatszolgáltatás a nemzeti turisztikai adatszolgáltató központ (ntak) rendszerébe. A rendszer az MTI híre szerint kizárólag statisztikai célú, statisztikai adatkörökbe tartozó adatok digitális kezelésére alkalmas – semmilyen, a vendégekkel kapcsolatos személyes adatot nem rögzít, és nem is fogad […]

A szálláshelyek után a turizmusban más szolgáltatókra is kiterjesztenék a nemzeti turisztikai adatszolgáltató központ (ntak) rendszert, hogy ténylegesen lehessen mérni az ágazat teljesítményét, ne csak a szálláshelyeknél – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szálláshelyekért- és vendéglátásért felelős igazgatója. Szabó Áron hozzátette: a fürdőknek már készítik azt a szoftvert, amit […]