Súlyos egészségügyi kockázatot jelent a Magyarországon is elérhető, interneten forgalmazott, MMS néven ismert csepp – hívta fel a figyelmet közös közleményében a tisztifőorvos és a kormányhivatal. Azt írták: az MMS (Miracle Mineral Solution, Miracle Mineral Supplement) elnevezésű készítményt súlyos megbetegedésekre (többi között HIV és rák esetén) javasolják forgalmazói, az országos […]

A Vodafone közölte: az ünnepi mms-ek száma nőtt, míg sms-ből kevesebb volt. A Vodafone ügyfelek 143 ezer ünnepi mms-t küldtek a 2018-2019-es ünnepi időszak öt napján, míg egy évvel korábban 138 066-ot. Az sms-ek száma 6,9 millióra csökkent az előző évi 7,5 millióról. A Vodafone hálózatán a lebeszélt percek száma […]

A Vodafone idén is megvizsgálta, hogy a szilveszteri időszakban, 2018. december 31-én és 2019. január 1-jén hogyan alakult az ügyfelek hívás-, sms-, mms– és adatforgalma. A statisztikák szerint a felhasznált mobilinternet mennyisége szilveszterkor és az újév első napján is valamivel több, mint ötven százalékkal nőtt az előző évhez képest. A […]

A VoIP-megoldások (internetalapú kommunikációs csatornák, mint például a Hangouts, a Skype vagy a Viber) egyre erősebben lépnek fel helyettesítőként az sms-ekkel és az mms-ekkel szemben. 2015-ben a felhasználók 3,7, illetve 11 százalékkal kevesebb szöveges üzenetet és képüzenetet küldtek az előző évhez képest. Az sms-ek száma 2012 óta csökken. A VoIP-szolgáltatások […]

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a Vodafone arra számít, hogy az ünnepek idején az egy évvel korábbihoz képest jelentős mértékben nő majd az ügyfelek adatforgalma és az egyre népszerűbb korlátlan csomagoknak köszönhetően a hangforgalom is meg fogja haladni az egy évvel korábbi szintet — közölte e társaság az MTI megkeresésére. […]

A közelmúltban, az Android operációs rendszerben megtalált biztonsági rést, a “Stagefright” lehetővé teszi, hogy különlegesen kialakított, rosszindulatú videofájlok segítségével illetéktelenek sebezhetővé tegyék az Android telefonokat. Ezek a videofájlok hasonlóan működnek, mint a vírusok a számítógépeken, ám mivel az alkotóelemeik kombinációja milliós nagyságrendű, a mobilszolgáltatók nem tudják előzetesen felismerni és azonosítani […]

Itt a nyár, rengetegen utaznak, roamingolnak. Az aktualitásra tekintettel, egyben a korábbi évek tapasztalataira támaszkodva, a roaminggal kérdéskörében történő jobb eligazodás érdekében a Média-és Hírközlési Biztos az alábbi néhány tanáccsal segít. 2. Mikor vesszük igénybe a roaming szolgáltatást? Amikor hazai mobiltelefon és/vagy mobilinternet szolgáltatásunkat külföldön használjuk, azaz külföldi hálózaton indítunk […]

2014 szilveszterén is folytatódott a karácsonyi ünnepek alatt tapasztalt tendencia: drasztikusan növekvő adatforgalom, a korábbiaknál nagyobb hangforgalom és több elküldött mms, valamint csökkenő sms-küldés jellemezte 2014 utolsó éjszakáját, közölte hétfőn a Vodafone Magyarország. A Vodafone ügyfelei által generált adatforgalom 2014. december 31-én és 2015. január 1-én együttesen közel hatvan százalékkal […]

A tavalyi és az idei ünnepi időszak adatai alátámasztják, hogy a tendencia folytatódik: az okos készülékek rohamos terjedésével párhuzamosan egyre többen használják ki a mobilinternetezés nyújtotta kényelmet, a kommunikációs szokások átalakulása megállíthatatlan. Idén az ünnepek alatt már feltételezhetően a mobilnet kapott nagyobb szerepet, míg az ünnepek alatt küldött sms-ek száma […]

2014. december 24. és 26. között az okostelefonok és táblagépek segítségével elküldött sok millió különböző internetes üzenet mellett nagyon sokan a hagyományos módon üdvözölték ismerőseiket, rokonaikat, barátaikat, így közel 72 ezer mms-t, és hétmillió sms-t küldtek, valamint 9,3 millió hívást indítottak — olvasható a Vodafone közleményében. Az egy évvel korábbihoz […]