Valótlan árkedvezményekkel reklámozott négyféle televíziókészüléket a Media Markt Magyarország Kft. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 23,9 millió bírságot szabott ki az elektronikai áruházláncra, amely elismerte a jogsértést, és a büntetésen felül több mint ezer érintett vásárlónak összesen több mint húszmillió forint kompenzációt fizet. A nemzeti versenyhatóság tavaly indított eljárást a […]

Magyarország legnagyobb webáruháza az eMAG lett, második helyre az Extreme Digital került, míg a harmadik helyen a Media Markt végzett a 2018-as online forgalmi adatok alapján – közölte a GKI Digital. Az eMAG négy év után vette át az első helyet az addigi listavezető Extreme Digital-tól. Kérdés ugyanakkor, hogy a […]

A GKI Digital közzétette a hazai online kiskereskedelem tíz legnagyobb szereplőjének rangsorát. A toplista szereplői a tavalyi év során együttesen mintegy nettó 110 milliárd forint forgalmat realizáltak online értékesítésből. Ezzel 2016-ban a TOP10 már a hazai online kiskereskedelmi forgalom 35 százalékért felelt, melyhez összesen több mint ötmillió sikeres tranzakció (rendelés) […]

Átadták az idei Év internetes kereskedője díjakat, a tizenegyedik alkalommal rendezett megmérettetésen közel 400 jelölt cég közül hirdettek nyerteseket kis- és középvállalati, valamint nagyvállalati kategóriában – közölte a főszervező Ecommerce Hungary (volt SzEK.org). A kis- és közepes vállalati kategória nyertese a Háda webshop.hu. Második helyezett a Petissimo, harmadik pedig az […]

1

Nettó 72 milliárd forint forgalma volt 2015-ben a Media Markt Magyarország Kft. 22 üzletének, ami csaknem húsz százalékos növekedés 2014-hez képest — mondta Balogh Péter, a Media Markt Győr Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek. Balogh elmondta, hogy a webáruház forgalma tavaly megduplázódott, miközben a magyar online kereskedelmi forgalom csak mintegy […]

Az Okospont szolgáltatás egyéves fennállását ünneplték a hétvégén a Media Markt üzleteiben felállított Okospontok munkatársai és vezetői. Az Okospontok Magyarország 14 városában, 22 Media Markt üzletben érhetőek el a hét minden napján, ahol 43 telekommunikációs szakértő segíti szervizelési szolgáltatásokkal az érdeklődőket. Az Okospontok működését a Media Markt a kezdetektől az […]

Végre vége az idegtépő várakozásnak, hála a magasságosnak megvannak az Év Internetes Kereskedője díj 2016 nyertesei. A SzEK.org az eNet és az IVSZ versenyén idén tizedik alkalommal hirdették ki a legjobbnak gondoltakat. A kis- és közepes vállalati kategória nyertese a Lumenet fényforrás-webáruháza. Második helyezett lett a Háda webshop, harmadik pedig […]

A Huawei prémium okostelefonja, a P9 mától Magyarországon is elérhető a vállalat kiskereskedelmi partnereinél (többek között: Media Markt, EDigital, Speedshop, BestByte, Euronics, Firstphone, Emag, Notebook.hu, Notebookspecialista, Mall.hu) ezüst és szürke színekben, aktív dual SIM-es verzióban 179 990 forint javasolt bruttó fogyasztói áron. A P9 a Huawei és a Leica Camera […]

„A jelenlegi piaci irányokból az látszik, hogy ma már nem elég a jó ár a fogyasztók megnyeréséhez, olyan szolgáltatásokat kell nyújtani, ami élménnyé, teszi a vásárlást és a termék használatát is” — jelentette ki Német Károly Csongor a Media Markt Magyarország ügyvezető igazgatója. A műszaki cikkek piaca a folyamatos bővülésnek […]

Az advent heteiben YuMi, az ABB együttműködő kétkarú robotja gyakran feltűnik majd a svéd televízióban. A Media Markt YuMit választotta karácsonyi kampánya reklámarcának, hogy felkeltse a vásárlói figyelmét. Karácsony előtt több olyan reklámfilmet is műsorra tűznek, amelyekben YuMi karácsonyi ajándékokat fog csomagolni. A filmszereplésen túl, YuMi Karácsony előtt a svédországi […]