Már több mint tízezer lakossági előfizető kérte az ingyenes internethozzáférést az arra jogosultak közül. Tíz napja, november 14-én írta alá Orbán Viktor azt a kormányrendeletet, amelynek értelmében ingyen internetet használhatnak a digitális oktatásban tanulók. Eszerint a helyhez kötött internet-hozzáférési szolgáltatás harminc napra vehető igénybe ingyenesen a köznevelésben és a szakképzésben, […]

1

A távközlési társaság bejelentését szokásinktól eltérően szó szerint idézzük, s arra kérjük olvasóinkat számolják össze, mennyiszer írja le a Magyar Telekom a magyar szót a közleményében! „A kormányzat bejelentése alapján a középfokú oktatásban digitális munkarendben részt vevő diákok és családjaik, illetve a középfokú oktatásban digitális munkarendben tanító pedagógusok ingyenes vezetékes […]

1

Egy harmincfős csapat (Mind kitüntetést érdemelnek! A -szerk- megj.) három hónapon keresztül dolgozott azon, hogy elkészüljön az 1953-as londoni 6:3-as magyar-angol labdarúgó-mérkőzés televíziós felvételének felújított, digitális változata, amely először november 25-én, az összecsapás 67. évfordulóján 18 órától lesz látható a Super TV2-n. Szabó Béla, a Magyar Telekom márka- és kereskedelmi […]

Személyes adatokkal visszaélve több mint 27 millió forintot csalt ki egy kaposvári bűnbanda az egyik legnagyobb magyarországi távközlési szolgáltatótól – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a police.hu oldalon. Azt írták: az elkövetők 2018 végétől 68 ember adatait jogtalanul megszerezve és felhasználva rendeltek műszaki cikkeket, köztük mobiltelefonokat és televíziókat egy […]

A Magyar Telekom közzétette 2020. harmadik negyedévre vonatkozó, Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit. Az összbevétel éves összehasonlításban 1,8 százalékkal 167,7 milliárd forintra nőtt 2020 harmadik negyedévében. 2020 első kilenc hónapjában a bevételek éves összevetésben nagyjából stabilan, 484,2 milliárd forintos szinten alakultak. Az adózott eredmény 50,9 százalékkal […]

Agilis működésre áll át novembertől a Magyar Telekom egyik legnagyobb létszámú szervezeti egysége, a hálózatok tervezéséért, fejlesztéséért és üzemeltetéséért felelős műszaki terület. A terület átalakításának célja, hogy a folyamatok és a szervezet egyszerűsítésének köszönhetően a társaság megőrizhesse technológiai vezető pozícióját és rugalmasabban reagálhasson az ügyfelek igényeire. A Digital Platform Tribe […]

1

Agilis működésre áll át novembertől a Magyar Telekom egyik legnagyobb létszámú szervezeti egysége, a hálózatok tervezéséért, fejlesztéséért és üzemeltetéséért felelős műszaki terület. A terület átalakításának célja, hogy a folyamatok és a szervezet egyszerűsítésének köszönhetően a társaság megőrizhesse technológiai vezető pozícióját és rugalmasabban reagálhasson az ügyfelek igényeire. A TU Service Management […]

A Magyar Telekom bejelentette, hogy a Scope Ratings GmbH első alkalommal minősítette a társaság kibocsátói hitelkockázati besorolását BBB+ szintre, amelyhez stabil kilátás tartozik. A hitelminősítő magas besorolását támogatta a társaság nem ciklikus, válságálló üzleti modellje, a magyar mobil és vezetékes piacon elfoglalt vezető pozíciója, a széles és diverzifikált ügyfélköre, valamint […]

Agilis működésre áll át novembertől a Magyar Telekom egyik legnagyobb létszámú szervezeti egysége, a hálózatok tervezéséért, fejlesztéséért és üzemeltetéséért felelős műszaki terület. A terület átalakításának célja, hogy a folyamatok és a szervezet egyszerűsítésének köszönhetően a társaság megőrizhesse technológiai vezető pozícióját és rugalmasabban reagálhasson az ügyfelek igényeire. A Technology Steering Hub […]

Agilis működésre áll át novembertől a Magyar Telekom egyik legnagyobb létszámú szervezeti egysége, a hálózatok tervezéséért, fejlesztéséért és üzemeltetéséért felelős műszaki terület. A terület átalakításának célja, hogy a folyamatok és a szervezet egyszerűsítésének köszönhetően a társaság megőrizhesse technológiai vezető pozícióját és rugalmasabban reagálhasson az ügyfelek igényeire. A Fixed Access Tribe […]