Karikó Katalin biokémikus, a „kisújszállási asszonyság*” és Drew Weissman mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat. Az illetékes bizottság indoklása szerint Karikó és Weissman a díjat a nukleozid módosítással kapcsolatos felfedezéseiért kapja, amelyek lehetővé tették a Covid-19 elleni hatásos mRNS-alapú vakcina kifejlesztését. A díjazottak úttörő eredményeikkel, amelyek alapvetően megváltoztatták az mRNS […]

A kínai Lenovo Group Ltd. 24 százalékos bevételcsökkenésről jelentett pénzügyi első negyedévéről, és ezzel már a negyedik egymást követő negyedévben jegyeztek fel visszaesést, a számítógépek és az okostelefonok iránti globális keresletcsökkenés miatt. A hagyományos kivitelű személyi számítógépek világelső gyártója a napokban azt közölte, hogy a június végével záródott negyedévben 12,9 […]

Több száz munkahelyet szüntet meg a Springer német médiavállalat az ország legnagyobb tömeglapjánál, a Bildnél, és a munka nagy részének elvégzéséről mesterséges intelligenciára alapozva gondoskodik. Német lapok beszámolói szerint a Springer e-mailben tájékoztatta a Bild szerkesztőségének vezetőit, hogy a kiadóvállalat felszámol minden „terméket, projektet és folyamatot”, amelyek az üzleti környezet […]

Az International Business Machines kedvező éves értékesítési előrejelzést jelentett be, ennek ellenére globális létszámának mintegy 1,5 százalékát leépíti — írja a Reuters. James Kavanaugh pénzügyi igazgató egy interjúban elmondta, hogy a leépítés „megközelítőleg” 3900 főt jelent majd. A leépítések a Kyndryl kiválása és a Watson Health eladása után megmaradó dolgozókra […]

A Twitter Inc. további létszámleépítést hajtott végre a globális tartalommoderálást és a gyűlöletbeszéddel és zaklatással foglalkozó bizalmi és biztonsági csapatban. Péntek este még legalább egy tucatnyi dolgozót bocsátottak el a cég dublini és szingapúri irodáiban dolgozók közül. Az elbocsátottak közé tartozik Nur Azhar Bin Ayob, akit a közelmúltban vettek fel […]

Zala, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben, valamint a fővárosban támogatott képzésben vehetnek részt a Tungsram Operations Kft. csoportos létszámleépítésben érintett dolgozói — jelentette be a Technológiai és Ipari Minisztérium. A kormányhivatalok segítségével megyénként olyan szakmai képzésekhez csatlakozhatnak, amelyek a helyi munkaerő-piaci kereslethez igazodnak, így a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat célzott segítséget nyújt […]

Közel 200 ezer embert épített le a Microsoft. A CNBC arról számolt be, hogy a vállalat  a pénzügyi negyedik negyedévében 181 ezer munkavállalótól köszönt el. (Ez az Equilor szerint a társaság munkavállalóinak 1 százaléka, ami azt jelenti, hogy a redmondi társaságnak húszmillió alkalmazottja lenne… Valószínűleg lemaradt egy nulla. A -szerk- […]

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) a korábbi gyakorlatnak megfelelően mindent megtesz azért, hogy mielőbb befektetőket vigyen a Tungsram létszámcsökkentése miatt érintett településekre, felhasználva a meglévő infrastruktúrát és munkaerőt – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM). A közlemény szerint a HIPA-nak kialakult gyakorlata van a hasonló esetek kezelésében, korábban ilyen helyzetet […]

Megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását a Tungsram, ezért 1600 dolgozóját elbocsátja több ütemben az év végéig – közölte a társaság. A közleményük szerint elkerülhetetlen a technológiai váltás, a továbblépés érdekében tervezett létszámleépítés legnagyobbrészt a gyári dolgozókat érinti, mind az öt gyárban. A gyárak területén továbbra is folyik majd tevékenység, […]

A Telenor Magyarország a szervezet átalakításáról és csoportos, várhatóan 100-120 fős létszámcsökkentésről döntött – közölte a távközlési cég. A vállalat megerősítette a portfolio.hu információit, a létszámcsökkentés által hatékonyabb működési struktúra jöhet létre, megőrizve a hosszú távú versenyképességet – válaszolta a Telenor. Arról viszont nem közölt pontos információt a cég, hogy […]