A tanévkezdéshez közeledve idén is megindul a roham az oktatáshoz szükséges elektronikai eszközök iránt is. Az Euronics marketingesei összefoglalták, hogy melyek ilyenkor a legkeresettebb termékek, mi alapján érdemes kiválasztani az ideális eszközt, és mekkora kiadással kell számolni. Az Euronics szerint tanévkezdés előtt minden évben látványosan megugrik a kereslet a laptopok, […]

Újra megnyílt a Digitális Felzárkóztatási Alap; kórházak, idősotthonok, gyermekotthonok és magánszemélyek is pályázhatnak informatikai eszközökre a június 30-i határidőig. A Magyar Vöröskereszt közleménye szerint a szociálisan rászorulók sokszor nem rendelkeznek az olyan, kapcsolattartáshoz, tanuláshoz, álláskereséshez, munkavégzéshez szükséges eszközökkel, mint az okostelefon, tablet, laptop. Ennek leküzdésében segít a Magyar Vöröskereszt és […]

Az Intel a napokban közzétett első negyedéves eredményeiben az egy részvényre jutó nyereség 133 százalékos éves csökkenéséről számolt be. „A bevétel éves szinten közel 36 százalékkal 11,7 milliárd dollárra esett vissza” Az első negyedévben az Intel 2,8 milliárd dolláros, azaz részvényenként 66 centes nettó veszteséget ért el a tavalyi 8,1 […]

Nagy diák bűnmegelőzési teszt néven online játékot indított a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete (DUE Médiahálózat) a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) támogatásával azzal a céllal, hogy gátat szabjanak az iskolai erőszaknak. A szervezők szerint egyre aggasztóbb méreteket ölt Magyarországon is a fiatalok közötti internetes zaklatás. A közelmúltban történt: egy […]

A Fujitsu bemutatta a professzionális felhasználóknak szánt CELSIUS H7613 munkaállomást. A Fujitsu CELSIUS H7613 tíz milliméterrel vékonyabb és fél kilogrammal könnyebb elődjénél, ugyanakkor akár negyszer nagyobb teljesítmény elérésére képes. Az NVIDIA RTX 5000 Ada Generation Laptop GPU-val ellátott felső kategóriás Fujitsu munkaállomás képes a valós idejű, szupernagy felbontású 8K videók […]

Hamis autódiagnosztikai eszközöket és autóalkatrészeket, illetve illegális szoftvereket foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Győr-Moson-Sopron megyei vállalkozástól – közölte a hivatal. A megbukott cég ügyvezetője interneten kínálta eladásra a hamisítványokat, amivel hozzávetőleg 95 millió forint kárt okozott a jogtulajdonosoknak. A pénzügyőrök figyeltek fel a vállalkozás internetes […]

Az Euronics tapasztalt szakértői szerint sok vásárló nincs tisztában azzal, hogy mire fontos figyelni az elektronikai eszközök vásárlásakor. Mivel a forgalmazók kötelesek felelősséget vállalni a jogszabályban meghatározott ideig a termékeik javításáért, a legtöbben nem is gondolunk bele, amikor új elektronikai eszközt vásárlunk, hogy az a tervezettnél előbb felmondhatja a szolgálatot. […]

A Világgazdasági Fórum közgyűlésén az Accenture és a Microsoft közösen mutatta be a Global Collaboration Village nevet viselő metaverzum működő prototípusát. A prototipust azért hozták létre, hogy a világ legsürgetőbb kihívásaihoz a gyakorlatban is megvalósítható megoldásokat fejleszthetnek. A világ különböző pontjáról, közel 80 vezető szervezet képviselője csatlakozott a metaverzumban tartott […]

A laptopok látványosan meghálálnak egy kis odafigyelést és rendszeres karbantartást látványos összegeket lehetne spórolni. A Laptophardware.hu a hazai kis- és középvállalkozások laptophasználati szokásairól készített felmérést. A vállalatok túlnyomó többség évente egymillió forint alatt költ laptopokra A válaszadók háromnegyede válaszolta azt, hogy évente egymillió forintnál kevesebbet költ laptopokra, azonban a felmérésből […]

Rekordösszegért vette meg az aiMotive szoftvercéget a Stellantis, amely többek között az Opel, a Fiat és a Peugeot tulajdonosa – számolt be az MTI a Széchenyi Alapokra hivatkozva a novemberi felvásárlásról. Az tőkealap az eddigi talán legsikeresebb magyarországi startup-üzletként ír a tranzakcióról, amelynek a részletei üzleti titoknak minősülnek, de a […]