Idén is átadták a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) egyik legrangosabb díját, a Jedlik Ányos-díjat, amely a sikeres feltalálói tevékenység, valamint a kiemelkedő hatékonyságú iparjogvédelmi munkásság elismerését szolgálja. Az SZTNH közleménye idézte Farkas Szabolcsot, a hivatal elnökét, aki a díjátadón elmondta: az SZTNH abban mindenkinek a segítségére lehet, hogy egy-egy […]

Idén 35. alkalommal adták át a technológiai innováció, műszaki és mérnöki kutatómunka terén mutatott kiemelkedő teljesítmények elismeréseként a Gábor Dénes-díjakat. A társadalmi fejlődés csak magas szinten képzett alkotó emberek közreműködésével biztosítható, ezért társadalmi érdek a kutató, fejlesztő, feltaláló, oktató szakemberek kiemelkedő teljesítményének elismerése és sikereik példaként állítása. Ezt célozzák a […]

Magyar fejlesztésen alapuló anyagvizsgálati eszköz nyerte el az Európai Innovációs Tanács (EIC) Accelerator pályázati támogatását. A Wigner Fizikai Kutatóközpontban elért tudományos eredményeket hasznosító, röntgenspektroszkópiai fejlesztéssel foglalkozó magyar startup cég, a LynXes Innovation Kft. az általuk kifejlesztett eszköz segítségével egyszerűen és olcsón tesz széles körben elérhetővé eddig csak nemzetközi nagyberendezésekkel, drágán […]

A jövő hónap közepén Neumann után, szabadon címmel konferenciát rendez az NJSZT és a SZTAKI. A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) és a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) közös konferenciáján az előadásokon szó lesz egyebek mellett a kvantumszámítógép és a kvantuminternet rejtelmeiről, a jövő repülőgépeiről, és az is kiderül majd, […]

Kínai befektetői és kormányzati delegáció látogatta meg az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratóriumot (ARNL) és a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratóriumot (MILAB). Mao Song Bai, a kantoni Haizhu kormányzójának vezetésével, a kerületi önkormányzat vezetői, valamint a terület befektetési alapjának (Guangzhou Haizhu City Construction and Development Group Co.) képviselői látogatták meg a két […]

A Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK) által vezetett konzorcium ~3,5 milliárd forint támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) pályázatán a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratórium (KNL) fejlesztésére. A következő három évben megvalósuló projekt kiemelt céljai között szerepel a hazai kvantumkommunikációs hálózat kiépítése, a kvantuminformatika elemi építőköveinek fizikai megvalósítása, […]

A Biolab Diagnosztikai Laboratórium Zrt. 502,48 uniós támogatást nyert el, amelynek segítségével elkezdik a gyártás automatizálását. A több mint egymilliárd forint összköltségű beruházásban gyártócsarnokot építenek, gépeket szereznek be és naperőművet telepítenk pomázi telephelyükön. Az egyszer használatos műanyag eszközök gyártási kapacitásának és hatékonyságának növelése érdekében automatizált Petri-csésze gyártó egységet és nagy […]

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2023 végéig tartó együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetemmel. A hatóság a vezeték nélküli kommunikációs rendszereket használó kutatási projekteket segíti, támogatásukból a győri egyetem Digitális Fejlesztési Központja, Járműipari Kutatóközpontja, a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar, valamint a Zalaegerszegi Innovációs és Képzési Központja […]

A világon elsőként készítettek és lőtték ki az ITER fúziós berendezés védelmét szolgáló hidrogénjég-lövedékeket az Energiatudományi Kutatóközpont (EK) szakemberei. Az ITER az egyik legnagyobb, nemzetközi összefogással épülő kísérleti fúziós erőmű, amelynek célja a fúziós energiatermelés technológiai megvalósíthatóságának demonstrálása. A közlemény felidézi, hogy az EK csaknem két évvel ezelőtt nyerte el […]

A gyógyszerfejlesztés új kémiai módszereinek kidolgozásáért három tudós, Carolyn R. Bertozzi amerikai, Morten Meldal dán és Karl Barry Sharpless amerikai vegyész kapja az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint. Az elismerést az úgynevezett klikk-kémia és a bioortogonális kémia kifejlesztéséért ítélték a tudósoknak. Mint a […]