A Magyar Telekom éves közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát, amely alapján a 2023-as év után a részvényeseknek 41 561 217 360 forint osztalékot fizet a társaság; a kifizetés első napja május 8. A korábban közölt osztalékfizetési javaslat szerint az egy részvényre jutó osztalék 44,7 forint. A közgyűlés döntése alapján […]

A Delta Technologies Nyrt. igazgatósága felülvizsgálta a társaság ötéves stratégiáját, amelyet az október 27-i éves közgyűlésen mutatnak be. Ebben az árbevétel háromszoros növekedésével, valamint újabb akvizíciókkal számolnak. A tőzsdén jegyzett informatikai társaság közleménye szerint a Delta Technologies 19,05 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 869 millió forint EBITDA-val (kamatfizetés, értékcsökkenés és […]

IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége néven működik tovább az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége. A Számítástechnikai és Szervezési Vállalkozások Szövetsége (SzSzVSz) néven alakult, majd az Informatikai Vállalkozások Szövetsége nevet felvevő, utóbb az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségeként működő szervezet a névváltást a digitalizáció térnyerésével indokolta, ez ugyanis a […]

A Magyar Telekom éves közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát, amely alapján a 2022-es év után részvényenként 30,60 forint osztalékot fizet a társaság. A Magyar Telekom igazgatósága a 2022-es beszámolók ismeretében javasolta az adózott eredmény csaknem hetven százalékát részvényesi javadalmazásra felhasználni. A mintegy hatvanmilliárd forintból összesen 29,459 milliárd forint osztalékot […]

Az elnöki posztra Freund Tamást, a főtitkári tisztségre Kollár László Pétert, főtitkárhelyettesnek pedig Erdei Annát javasolja ismét a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) jelölőbizottsága. Az MTA közleménye szerint a társadalomtudományi alelnöknek Lamm Vandát, élettudományi alelnöknek Kosztolányi Györgyöt, természettudományi alelnöknek pedig Hudecz Ferencet javasolja a testület. Társadalomtudományi elnökségi tagnak a bizottság Csépe […]

Az Akadémikusok Gyűlése május 3-ai, zárt ülésén megválasztotta az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) új rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjait. A megválasztott száz új akadémikust 110, a közös akadémiai jelöltlistára felkerült kutató közül választotta meg az Akadémikusok Gyűlése. Az MTA háromévente választ levelező és rendes, valamint külső és tiszteleti tagokat, […]

Összesen 15 milliárd forint osztalékot fizet a részvényeseknek a 2021-es eredménye után a Magyar Telekom Nyrt.; a tavalyi 54,544 milliárd forint adózott eredményből fennmaradó 39,544 milliárd forintot az eredménytartalékba helyezik. A közgyűlés jóváhagyta a Magyar Telekom nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint elkészített 2021. évi egyedi éves beszámolóját; 1 310 […]

Drónkutatási és -fejlesztési központot alakítanak ki Zalaegerszegen húszmilliárd forintos beruházással, nagyjából kétszáz munkahelyet teremtve – közölte a város polgármestere. Balaicz Zoltán a városi közgyűlés napirendjéről szóló tájékoztatóján azt mondta, Magyarország a drónok alkalmazása, kutatása és fejlesztése területén vezető szerepet kíván kivívni. A város jelentős gazdaságfejlesztési programjához kapcsolódva alakítják ki Zalaegerszegen […]

Tavalyi eredményéből részvényenként 29 forint osztalék kifizetését javasolja a 4iG Nyrt. igazgatósága – közölte a társaság. Az osztalékfizetés alapja a 3,97 milliárd forintos adózott eredmény, időpontját a likviditási helyzet függvényében jelölik ki, legkésőbb december 31-ig. Tavaly év végén 103 207 921 4iG-törzsrészvény volt forgalomban. A 4iG cégcsoport a 2020-ban és […]

A CIRP teljes jogú tagjává választották Kádár Botondot, az EPIC InnoLabs Kft. a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI), és a németországi Fraunhofer Kutatóhálózat közös projektvállalatának ügyvezető igazgatóját, a SZTAKI kutatóját. A The International Academy for Production Engineering, avagy College International pour la Recherche en Productique (CIRP) teljes jogú tagságát csak […]