A brit kormány szerint Kína kibertevékenységet folytat a brit demokratikus intézmények és parlamenti képviselők ellen, és mindez egy nagyszabású kémkedési kampány része. Oliver Dowden miniszterelnök-helyettes a londoni alsóházban tartott hétfői tájékoztatóján elmondta: az elmúlt években két olyan „rossz szándékú kiberkampány” is lezajlott, amelyet „kínai állami kötődésű elkövetők” hajtottak végre. Az […]

Kína fellőtt egy olyan műholdat, amely kommunikációs hídként fog működni a földi műveletek és a Hold túlsó oldalára tervezett küldetés között. Az 1,2 tonnás Csüecsiao-2-t és két miniatűr műholdat, a Tientu-1 és -2-t szállító, Hosszú Menetelés-8 elnevezésű rakéta az állami média közlése szerint a déli Hajnan sziget tartományból indult el. […]

Az amerikai képviselőház nagy többséggel elfogadta azt a törvényt, amely elvezethet a TikTok betiltásához az Egyesült Államokban. A kongresszus pártvonalak mentén általában élesen megosztott alsóháza ezúttal jelentős támogatással, 352 igen szavazattal, 65 nem ellenében szavazta meg a törvényjavaslatot. A jogszabály előírja a közösségi oldal kínai tulajdonosának, hogy a hatályba lépést […]

Nőtt, és az elemzők által vártnál nagyobb lett a világ vezető pc-gyártó kínai Lenovo negyedéves bevétele a társaság bejelentése szerint. A Lenovo bevétele 15,72 milliárd dollár volt a december végével záródott pénzügyi harmadik negyedévében, ami 3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Elemzői várakozások átlagában 15,25 milliárd dollár szerepelt. Az […]

Valós idejű tolmácsolás, autonóm parkolás, UHD minőségű megosztott videók, új generációs interaktív hívások és 3D-élmények szabad szemmel – ezek azok a szolgáltatások, amelyek az elkövetkező években egyre inkább részévé válnak a mindennapoknak az 5G és továbbfejlesztett változata, az 5.5G-technológia révén. A Huawei Technologies a napokban mutatta be 5.5G intelligens maghálózati […]

A román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) nem járult hozzá Huawei-berendezések használatához az ötödik generációs (5G) távközlési hálózatokban, ezért a kínai távközlési konszernt kizárták az 5G hálózatok kiépítésére irányuló tenderekből. A Huaweit az 5G mobil távközlési infrastruktúra fejlesztésekből kizáró kormányfői határozat csütörtökön jelent meg a román hivatalos közlönyben. Romániában 2021 nyarán […]

A vártnál kevésbé nőtt a kínai Alibaba Group Holding harmadik negyedéves bevétele, ezért az e-kereskedelmi vállalat szerdán 25 milliárd dolláros keretet hagyott jóvá részvény-visszavásárlási programjához. Az amerikai tőzsdén jegyzett cég részvényei 1,3 százalékkal drágultak a tőzsdenyitás előtt. A társaság nettó eredménye 14,4 millió jüan, a nettó nyeresége 10,7 millió jüan […]

Kína hágai nagykövetsége tagadja a holland védelmi minisztérium állításait, amelyek szerint Peking áll a tárca hálózatán tavaly talált kémszoftverek mögött. A Dutch News című angol nyelvű holland hírportál szerint a holland katonai biztonsági szolgálat (MIVD) azt közölte, hogy a kínai hatóságoknak tavaly sikerült hozzáférniük a védelmi minisztérium bizonyos belső számítógépes […]

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója azzal gyanúsított meg a kínai kormánnyal kapcsolatban álló internetes bűnözőket, hogy káoszt akarnak kiváltani az Egyesült Államok területén. Christopher Wray az amerikai Kongresszus alsóházának meghallgatásán úgy fogalmazott, hogy „Kína hackerei előkészületeket tesznek, és az amerikai infrastruktúrára pozicionálják magukat, hogy pusztítást, valamint a valós […]

Kínában éves összevetésben 19,7 százalékkal, 29,16 millióra nőttek a mobiltelefon-eladások októberben. A kínai Ipari és Információtechnológiai Minisztérium tudományos központja, az Informatikai és Kommunikációs Kutatóintézet adatai szerint továbbra is a helyi márkák uralták a piacot: a kínai gyártók 18,01 millió telefont szállítottak ki, 7,2 százalékkal többet a tavaly októberinél. A vizsgált […]