Nem megfelelően osztályozta egy sorozat Magyarországon is elérhető epizódjait a Netflix. A Médiatanács emiatt a holland társhatósághoz fordult, amely változtatott a korhatári jelölésén. Állampolgári bejelentés alapján, a klasszifikációs rendelkezések érvényesülése szempontjából vizsgálta a Médiatanács a Netflix lekérhető (streaming) médiaszolgáltatáson elérhető, Locke & Key – Kulcs a zárját című sorozat első […]

Idén, a műszaki pályaorientáció iránt elkötelezett Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) a tagvállalatai bevonásával az általános- és középiskolás lányok számára indít ingyenes, élményalapú programot. A program keretében a fiatalok közvetlenül megismerhetik és saját élményeket szerezhetnek a női mérnökök munkájáról. A március 8-án induló „Női mérnök leszek” elnevezésű kezdeményezés célja, […]

Valós idejű tolmácsolás, autonóm parkolás, UHD minőségű megosztott videók, új generációs interaktív hívások és 3D-élmények szabad szemmel – ezek azok a szolgáltatások, amelyek az elkövetkező években egyre inkább részévé válnak a mindennapoknak az 5G és továbbfejlesztett változata, az 5.5G-technológia révén. A Huawei Technologies a napokban mutatta be 5.5G intelligens maghálózati […]

Polt Péter legfőbb ügyész – a befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő nyomozás eredményeként – indítványozta Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A Legfőbb Ügyészség a közleményében azt írta: a rendelkezésre álló adatok szerint a BKV 2019 elején közbeszerzési eljárást indított a […]

A Elisa Polystar automatizált hálózatüzemeltetési- és felügyeleti rendszer bevezetéséről írt alá együttműködési szerződést finn társaság és a 4iG. Az együttműködés első fázisában az innovatív megoldást elsőként a Vodafone Magyarországnál vezetik be. A 4iG Magyarországon elsőként vezeti be az Elisa Polystar Zero-Touch NOC termékén alapuló megoldását a hálózatfelügyeleti folyamatok automatizálására. A […]

Meghalt a börtönben Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus — közölte pénteken az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN). A közlemény szerint a 48. életévében járó Navalnij pénteken séta után rosszul lett, és gyakorlatilag azonnal eszméletét vesztette a Harp településen lévő 3. számú büntetőtelepen, a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben. Haladéktalanul egészségügyi alkalmazottak érkeztek […]

Eddigi legnagyobb és legsokszínűbb demó-napját rendezte meg február 7-én a Morgan Stanley az Inclusive Ventures Lab (MSIVL) nevű kezdeményezése keretében. A program keretében a Morgan Stanley immár a kilencedik alkalommal támogatott technológiai startupokat, amelyek a magvető (seed) befektetési fázis és az „A” sorozatú finanszírozási kör között járnak. Az öt hónapos […]

Indulatoktól sem mentes volt a Facebook, az Instagram, a TikTok, az Twitter (X), a Snapchat és a Discord közösségi médiumokat üzemeltető vállalatok vezérigazgatóinak kongresszusi meghallgatása. A közösségi médiumok „kezén vér szárad” – fogalmazott Lindsey Graham szenátor , aki az Instagramot és Facebook-ot üzemeltető Meta elnök-vezérigazgatójához intézve szavait úgy fogalmazott, tisztában […]

Az idén 42. születésnapját ünneplő Commodore 64 a legnépszerűbb retro számítógép, illetve az azon futó Wizard of Wor a legkedveltebb régi játék a magyarok retrózók körben – derült ki a PleasureBytes Games friss kutatásából. Mit jelent egyáltalán az, hogy retrózás – tette fel a kérdést a PleasureBytes Games retro játékkiadó […]

A lengyel parlament alsóháza szerdán egyhangúlag megszavazta vizsgálóbizottság felállítását, amely annak felderítésére hivatott, hogy történt-e visszaélés a Pegasus kémszoftver használatánál az előző kormány időszakában. A 460 fős szejmben a képviselők közül 432-en szavaztak a testület létrehozása mellett, senki sem adott le ellenszavazatot, és tartózkodás sem volt. A bizottság feladata, hogy […]