A brit kormány szerint Kína kibertevékenységet folytat a brit demokratikus intézmények és parlamenti képviselők ellen, és mindez egy nagyszabású kémkedési kampány része. Oliver Dowden miniszterelnök-helyettes a londoni alsóházban tartott hétfői tájékoztatóján elmondta: az elmúlt években két olyan „rossz szándékú kiberkampány” is lezajlott, amelyet „kínai állami kötődésű elkövetők” hajtottak végre. Az […]

Polt Péter legfőbb ügyész – a befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő nyomozás eredményeként – indítványozta Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A Legfőbb Ügyészség a közleményében azt írta: a rendelkezésre álló adatok szerint a BKV 2019 elején közbeszerzési eljárást indított a […]

Semmi jóra nem számíthatunk 2024-ben az informatikai biztonság területén. Eddy Willems, a G DATA biztonsági evangélistája hat pontban osztotta meg előrejelzését. 1. A nulladik napi támadások számának növekedése A vállalatok továbbra is lassan javítják ki az informatikai termékekben felfedezett sebezhetőségeket. Ez nemcsak a kis- és középvállalatok szektorára jellemző, bár ott […]

A GVH versenyfelügyeleti eljárást indított a Delivery Hero Hungary Kft.-vel szemben, amely az egyik legnagyobb hazai online ételrendelési portál, a Foodora tulajdonosa és üzemeltetője. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Foodora online ételrendelési portál tulajdonosával szemben, mert a vállalkozás a nemzeti versenyhatóság gyanúja szerint nem tájékoztatta megfelelően a fogyasztókat […]

A magyarok bő ötöde vált már online csalás áldozatává, ráadásul a kiberbűncselekmények elkövetői egyre kreatívabb eszközökkel csalják tőrbe áldozataikat, megtévesztve ezzel még a rutinos internethasználókat is. A Médiaunió Alapítvány a közleményében azt írta, egyre többen aggódnak, hogy szeretteik is áldozatul eshetnek az internetes és banki csalásoknak. Hozzátették: különösen azok vannak […]

Figyelemfelhívó kampányt indított az Integritás Hatóság, hogy az EU-s támogatásokkal kapcsolatos visszaélések bejelentésére ösztönözzön. Nyáron tették elérhetővé honlapjukon az anonim bejelentéseket is lehetővé tévő platformot. Most arra biztatják az állampolgárokat, hogy tegyenek közérdekű bejelentést a bejelentes.integritashatosag.hu weboldalon, ahol lehetőség van az európai uniós finanszírozású projektekkel kapcsolatos, gyanúsnak talált ügyek megosztására […]

Országjárást indít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a Mobil a családom? elnevezésű programja keretében, amely az online életvitel és a családi élet közötti egyensúly megteremtésében segíti a szülőket és gyermekeket. Kis Norbert programvezető azt közölte: a novemberben induló országjárás keretében öt vidéki városba – Szegedre, Szombathelyre, Pécsre, Debrecenbe […]

A Facebook eltávolította a Jónak lenni jó! műsor projektvezetőjének, Siklósi Beatrixnak a kampánnyal kapcsolatos korábbi bejegyzését. „Eltávolítottuk a bejegyzésedet, úgy tűnik megpróbáltál másokat félrevezetve kedveléseket, követéseket, megosztásokat vagy videómegtekintéseket szerezni, a bejegyzésed nem felel meg a kéretlen tartalmakkal kapcsolatos közösségi alapelveinknek” – idézte telefonjáról a Facebook üzenetét Siklósi, a Kossuth […]

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) és a Szerencsejáték Zrt. októberben együtt készíti fel a szerencsejátékosokat és felhasználókat az internet veszélyeire. Az SZTFH azt közlése szerint , a kiberbiztonsági tudatosítást előtérbe helyező és azt célként meghatározó Európai Kiberbiztonsági Hónap nemzetközi eseménysorozat idei mottója: „Be Smarter Than a Hacker!”, #BeSmarterThanAHacker, azaz […]

Ajánlást adott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzforgalmi szolgáltatók részére a visszaélések kezelésére, észlelésére és megakadályozására. Freisleben Vilmos, az MNB egyik igazgatója szerint a pénzforgalmi szolgáltatásokon keresztül megfigyelhető visszaéléseknél egyre kifinomultabb módszerek tapasztalhatók, emiatt fontos az intézmények belső védelmi rendszereinek, folyamatainak jegybanki támogatása. A digitális folyamatok felgyorsulása, a […]