Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager. Vestager, digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos bejelentette, hogy az előzetes vizsgálatok eredményei szerint feltételezhető, hogy az érintett vállatok nem kezdték meg […]

Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki egy adatvédelmi informatikai hibára hivatkozva megzsarolta a FoxPost nevű csomagküldő céget. Farkas Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályának vezetője azt közölte, hogy a vizsgálat tavaly októberben kezdődött, amikor a gyanúsított azzal kereste meg egy állítólagos hekkercsoport nevében a FoxPostot, hogy […]

  Első alkalommal sikerült felszámolnia a rendőrségnek egy banki adatokkal csalásokat elkövető társaság magyarországi call centerét. A csalók telefonon hívtak fel embereket magukat banki ügyintézőnek kiadva. Azt akarták elérni, hogy a sértettek egy szoftvert telepítsenek telefonukra, amelynek révén ők hozzáférést szereznek banki számláikhoz, hogy onnan a pénzt maguknak átutalják – […]

A Velencei Bizottság szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal létrehozása és tevékenysége káros, ezért az azt létrehozó törvényből törölni kell a hivatal létrehozására vonatkozó fejezeteket. A strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottság kedden bejelentette, hogy megvizsgálta a szuverenitásvédelmi törvény főbb elemeit, különös tekintettel a […]

Benyújtotta az Országgyűlésnek első, a 2023-as évről szóló beszámolóját az Integritás Hatóság; a hatóság öt lezárt és tizenhat folyamatban lévő tavalyi vizsgálata 120 milliárd forint uniós támogatást érintett. A közlemény idézi Biró Ferencet, a hatóság elnökét, aki azt mondta, a szervezet létrehozása jelentős mérföldkő, amely tükrözi Magyarország és az Európai […]

A digitális szolgáltatásokról szóló szabályozás esetleges megsértése miatt az EU eljárást indított az AliExpress ellen. Az Európai Bizottság eljárást indított annak vizsgálatára, hogy az AliExpress kínai online kereskedelmi platform megsérthette-e a digitális szolgáltatásokról szóló törvényt (DSA) a kockázatok kezelésével és mérséklésével, a tartalom moderálásával és a belső panaszkezelési mechanizmussal, valamint […]

A Microsoft 365 (leánykori nevén Office 365) szoftver Európai Bizottság általi használata sérti az uniós intézményekre és szervekre vonatkozó adatvédelmi követelményeket. Az európai adatvédelmi biztos hivatal (EDPS) vizsgálatát követően közzétett megállapítások szerint az Európai Bizottság több kulcsfontosságú adatvédelmi szabályt is megsértett a Microsoft 365 használata során. Az uniós bizottság különösen […]

Tíz év után véget ért a budapesti e-jegyrendszerper: a nemzetközi választottbíróság döntése nyomán 5 950 000 eurót fizet a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) a német Scheidt & Bachmann cég, amiért olyan szerződésszegést követett el, amely miatt a BKK jogszerűen mondta fel a 2014-ben aláírt vállalkozási szerződést. A BKK azt közölte, […]

Polt Péter legfőbb ügyész – a befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő nyomozás eredményeként – indítványozta Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A Legfőbb Ügyészség a közleményében azt írta: a rendelkezésre álló adatok szerint a BKV 2019 elején közbeszerzési eljárást indított a […]

Az Európai Parlament (EP) új szabályt fogadott el a politikai hirdetések átláthatóságáról. A cél, a hamis információk és a külföldi beavatkozás elleni küzdelem. Durva, nem? Az uniós parlament közleménye szerint a politikai reklámok átláthatóságáról és céljairól szóló, 470 igen szavazattal, 50 ellenében és 105 tartózkodással elfogadott jogszabály a beavatkozással szemben […]