A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) elindította online e-matrica-lekérdező felületét, ahol egy adott járműre érvényes autópálya-matricákról lehet tájékozódni, ezzel a társaság újabb lépést tett az ügyintézési folyamatok digitalizálására. A NÚSZ az ügyfelek igényeihez igazítva, az új vállalati digitalizációs törekvéseket szem előtt tartva indította el a saját e-matrica-lekérdezőjüket, amely a NÚSZ […]

Nemzetközi együttműködéssel egy, a feladatok optimális kiosztását végző keretrendszeren belül a szoftverhibák javítását segítő megoldáson dolgoznak a FrontEndART Kft. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói. A közlemény szerint az SZTE és a FrontEndART konzorciumi partnerként vesz részt a hat ország vállalkozásai és intézményei által megvalósított Optimal Management of Demand (OMD […]

Idén a félvezetők globális értékesítése 4,1 százalékkal csökkenhet a tavalyi 4,4 százalékos növekedés után. A World Semiconductor Trade Statistics (WSTS), a félvezetők nemzetközi kereskedelmével foglalkozó statisztikai intézet előrejelzése szerint idén várhatóan mintegy 557 milliárd dollár értékben adnak el félvezetőket világszerte, szemben a tavalyi – még nem végleges adatnak számító – […]

Az informatikus az egyik legkeresettebb szakma Magyarországon; több tízezer informatikus hiányzik továbbra is a hazai piacról, miután a távmunka elterjedésével egyre többÖsszes bejegyzésen helyezkednek el külföldi cégeknél. Egy friss felmérés szerint az információ-technológia területen állást kereső szakemberek 64 százaléka három héten belül el tud helyezkedni a szakmában. Hozzátették, hogy a […]

Jóllehet a cégek, szervezetek informatikai részlegei egyre több energiát fordítanak az biztonság megteremtésére, ezek a lépések nem mindig érik el céljukat. Az it-biztonsági társaság, az ESET s.r.o. szakértői úgy látják, ha az alkalmazottakra túl nagy teher nehezedik a kiberbiztonság terén, nem várt módon reagálhatnak, ami növelheti a szervezet kitettségét: a […]

A Kyndryl az év végéhez közeledve üzletágvezetőinek véleménye alapján összeszedte a 2023-ban az üzlet és informatika területén várható legfontosabb jelenségeket. A volt IBM-es Szabó János, a Kyndryl Magyarország igazgatója összegezte kollégái előrejelzéseit. A kibertámadások a mindennapok része, a nagytakarítás is segít: egyre jellemzőbbé válik, hogy a kiberbiztonsági eseményeket beépítik az […]

A kis- és középvállalkozások (kkv) több mint kétharmadát érte adatbiztonsági incidens az elmúlt évben, hetven százalékuk azt is elismerte, hogy nem fordított kellő figyelmet a kiberbiztonságra – derül ki a szlovák it-biztonsággal foglalkozó ESET elemzéséből. Az üzleti és otthoni biztonságtechnikai szoftvermegoldások nemzetközi szállítója a tanulmány alapján közölte azt is, hogy […]

Az Egyesült Államokban Maryland állam – követve más államok példáját – megtiltotta a TikTok közösségi oldal és egyéb kínai, valamint orosz internetes felületek használatát az állam kormányzati intézményeiben. Larry Hogan kormányzó kedden közölte, hogy a felhasználások elfogadhatatlan kíberbiztonsági kockázatot jelentenek az államra. Az intézkedést egy rendkívüli sürgősségi határozat keretében hozta […]

Együttműködésről állapodott meg a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE). Zentai László, az egyetem kommunikációs referensének tájékoztatása szerint az együttműködés eredményeként az egri felsőoktatási intézmény hozzáférést kap hazánk leggyorsabb szuperszámítógépéhez, amely lehetőséget kínál több kutatási projekt és kutatócsoport munkájának felgyorsítására, támogatására. A megállapodás azért […]

Az okoseszközök működtetése is rejthet adatvédelmi kockázatokat az ESET tanulmánya szerint. Az ESET közleménye szerint a gyártók a piacért folyó versenyben sokszor spórolnak a biztonságon, aminek következtében termékeik szoftvere sebezhetővé válik: előfordulhat az is, hogy az okosjátékok adatokat rögzítenek, és azokat titokban elküldik egy harmadik félnek, vagy érzékeny adatokat kérnek […]