Kínában éves összevetésben 19,7 százalékkal, 29,16 millióra nőttek a mobiltelefon-eladások októberben. A kínai Ipari és Információtechnológiai Minisztérium tudományos központja, az Informatikai és Kommunikációs Kutatóintézet adatai szerint továbbra is a helyi márkák uralták a piacot: a kínai gyártók 18,01 millió telefont szállítottak ki, 7,2 százalékkal többet a tavaly októberinél. A vizsgált […]

Uniós támogatással bővítette szegedi központját a kulturális örökség megőrzését és a tudásmenedzsmentet segítő szoftvereket fejlesztő MONGUZ Információtechnológiai Kft. Kármán László, a társaság ügyvezetője elmondta, a MONGUZ Kft. jogelődje 1999 óta fejleszt informatikai megoldásokat közgyűjtemények számára, az egykor tipikus garázscégként indult vállalkozás szoftvereit ma már 2600 helyen használják elsősorban Kelet-Közép-Európában. A […]

Az IBM váci üzemében az elbocsátások az üzemi tanáccsal, illetve a szakszervezettel konzultálva fokozatosan zajlanak. A gyártási tevékenységet 2024 első negyedévében tervezik befejezni; miközben a termelést Mexikóba helyezik át. A váci alkalmazottak egy részét más IBM-egységekhez irányítják. A társaság közleménye szerint a gyár bezárásáról időben tájékoztatták az alkalmazottakat és az […]

Egyre többen vesznek fel kölcsönt, akár kisösszegűt is, hiszen már gyorsan, egyszerűen, online – akár mobiltelefonról – banki nyitvatartáson túl is igényelhetnek banki hitelt szükség esetén. Az innovatív informatikai megoldások egyre nagyobb teret nyernek a hitelbírálat és a kockázatkezelés területén is. A pénzügyi szakma elsöprő többsége a személyi hitelek bővülésére […]

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) az Európai Unió javára döntött abban az ügyben, amely a meghatározó jelentőségű információs és kommunikációs technológiai (IKT) termékekre India által kivetett vámok miatt indult. Az Európai Bizottság közleménye szerint vizsgálóbizottságának határozatában a WTO helyt adott az EU Indiával szembeni összes kifogásának, és megállapította, hogy az egyes […]

Felmentették és fegyelmi eljárás alá vonták a német szövetségi információtechnológiai biztonsági hivatal (Bundesamt für Sicherheit in der Informationstechnik – BSI) vezetőjét. Német hírportálok jelentései szerint a szövetségi belügyminisztérium szóvivője megerősítette a Der Spiegel című hírportál értesülését, amely szerint a tárca vezetője, Nancy Faeser azonnali hatállyal felmentette tisztségéből Arne Schönbohmot és […]

A Szabó György a budapesti tanácsadó céget erősíti, vezetői feladatkörének fókuszában az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. szolgáltatásainak nemzetközi piacra vitele áll. A szakember júliusban csatlakozott az információtechnológiai projektekkel foglalkozó magyar vállalathoz, amelynek fő tevékenységei közé tartozik a gazdaság számos területén végzett adatbányászat, elemzés- és tanácsadás, kutatás-fejlesztés, piackutatás, vagy éppen […]

A Microsoft blogbejegyzésében közölte, hogy pusztító kártevőket észlelt több ukrán kormányhivatal és az ukrán kormánnyal szorosan együttműködő szervezetekhez tartozó rendszerekben. A kártevő áldozatai között vannak olyan ukrán kormányhivatalok, amelyek kritikus végrehajtói vagy vészhelyzeti feladatokat látnak el – közölte a Microsoft. Gonosz kártevőt találtak továbbá egy információtechnológiai cég rendszerében is, amely […]

A technológiai szektor jelenleg a legvonzóbb célpont a befektetők számára Magyarországon: az első hat hónapban megtriplázódott az információtechnológiai tranzakciók száma 2020 hasonló időszakához képest, és további növekedés várható — állítja az EY vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat (M&A) elemző tanulmánya. Az EY közleménye szerint Magyarországon 58 lezárt tranzakciót hoztak nyilvánosságra 2021 […]

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) részvételével megalakult a Biztonságos Digitális Társadalom Innovációs Klaszter (BDTIK), amelynek stratégiai célja, hogy hatékonyan, mi több innovatívan segítse elő a mesterséges intelligencia alkalmazását az e-közigazgatásban – közölte sz informatikai kutatóintézet. (Egyből felmerül a kérdés, ez miért nem a Mesterséges Intelligencia Koalíción belül történik? A […]