Bizonyítékot találtak arra, hogy Irán pénzzel és kiberhadviseléssel segíti a Hamász iszlamista terrorszervezetet Izrael elleni harcában. „Találtunk hivatalos Hamász-dokumentumokat 2020-ból, amelyek tartalmazzák az Iránból a Hamásznak 2014 és 2020 között küldött átutalások részleteit – több mint 150 millió dollárt juttattak Iránból a Hamászhoz” – közölte Daniel Hagari, az izraeli hadsereg […]

Az izraeli látogatáson tartózkodó Elon Musk beleegyezett abba, hogy csak izraeli hatósági jóváhagyással teheti elérhetővé Starlink nevű mobiltávközlési szolgáltatását az országban, beleértve a Gázai övezetet. Slómó Karhi izraeli hírközlési miniszter közleménye szerint Musk Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel együtt ellátogatott Kfar Aza kibucba, annak a négyéves Abigail Edannak az otthonába, akinek […]

Az Egyesült Államok is csatlakozott ahhoz a 45 országhoz, amelyek kezdeményezik, hogy gyakorlati lépések történjenek a mesterséges intelligencia felelős katonai felhasználásáról szóló politikai nyilatkozat megvalósítására. Az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint az idén februárban megfogalmazott politikai dokumentum tíz konkrét lépést vázol fel, ami irányt mutathat a mesterséges intelligencia és autonóm rendszerek […]

Szlovénia 30 millió euró értékű kibervédelmi felszerelést kapott az amerikai kormány támogatásaként.  A szlovén védelmi minisztérium híradása szerint a felszerelést kommunikációs és információs rendszerek biztonságának javítására, valamint a szlovén fegyveres erők és a védelmi minisztérium tagjainak kibervédelmi képzésére fogják használni. Az adományozott berendezések integrálása mellett pedig a rendszer üzemeltetőinek alapképzése […]

ProTAR: Magyar fejlesztésű, merev szárnyú, 65 kilogramm felszállótömegű, sugárhajtású, pilóta nélküli, intelligens légijárművet mutattak be. A fejlesztést végző magyar cég, a Rotors & Cams Zrt. a 4iG Csoport tagja. A drónt a honvédelem légvédelmi képességének növelése érdekében fejlesztették. A pilóta nélküli repülő sebessége eléri az 500 km/órát, repülési magassága a […]

Az amerikai hadsereg egyik szimulációja során egy mesterséges intelligenciával (MI) vezérelt drón – annak érdekében, hogy teljesíteni tudja a megbízatását – váratlanul úgy döntött, hogy kiiktatja a vezetőjét, hogy ne tudjon beavatkozni. Tucker „Cinco” Hamilton ezredes, az amerikai légierő mesterséges intelligenciával végzett tesztjeinek és műveleteinek vezetője egy májusi, Londonban tartott […]

Nem lehet kizárni egy Oroszország és a NATO közti háborút. Amennyiben kitörne, Csehország az első pillanattól kezdve részese lenne – jelentette ki Karel Rehka. A cseh hadsereg vezérkari főnöke egy biztonságpolitikai konferencián leszögezte: „Egy ilyen forgatókönyv ellen csak felkészültséggel és elrettentéssel lehet védekezni”. Oroszország és az észak-atlanti szövetség közti háború, […]

Egy friss jelentés szerint tavaly rekordszámú országban blokkolták az internet-hozzáférést politikai okok miatt – írta a The Guardian. Az Access Now jogvédő csoport és a #KeepItOn elnevezésű, internetblokkolás ellen küzdő koalíció által készített kutatás megállapította, hogy 2022-ben 35 országban összesen 187 alkalommal kapcsolták le az internetet. A korlátozások dokumentálásának kezdete, […]

Idén az orosz csapatok irányítási rendszerét mesterséges intelligencia-technológiák alkalmazásával fejlesztik. Mindezt Szergej Kuzsugetovics Sojgu orosz védelmi miniszter ígérte meg egy konferencián, ahol kijelentette, hogy „javítanunk kell az irányítás és kommunikáció rendszerén. Ennek érdekében aktívan fogjuk alkalmazni a mesterséges intelligencia-technológiákat”. Elmondta, hogy a védelmi minisztérium idén a légi- és űrerők – egyebek […]

Új, Glonassz-K típusú műholdat állított Föld körüli pályára az orosz hadsereg – közölte az orosz védelmi minisztérium. A tárca szerint az Arhangelszk megyei pleszecki katonai reptérről elindított Glonassz-K irányítását átvették az orosz űrerők German Tyitov Fő Kísérleti Űrközpontjának földi létesítményei, a műholddal a telemetriai kapcsolat stabil. Az eszközt egy Szojuz-2.1b […]