Világszerte piacvezető szerepet tölt be a Vodafone a dolgok internete (IoT) szolgáltatók között, a vállalat 2022-ben nyolcadik alkalommal kapta az elismerést az amerikai Gartner piackutató vállalat IoT-szolgáltatást nyújtó szervezeteket vizsgáló, Magic Quadrant felmérése szerint. A távközlési vállalat közleménye szerint a felmérésben szereplő 18 vállalat közül ismét a legmagasabb helyezést érte […]

Negyedével nőtt tavaly a félvezetőipar forgalma globálisan a Gartner piackutató vállalat felmérése szerint. A félvezetőipari ágazat bevétele 2021-ben az előző évihez képest 25,1 százalékkal 583,5 milliárd dollárra emelkedett, és az első alkalommal lépte át az ötszáz milliárd dolláros küszöböt. A válság utáni gazdasági fellendülés közepette szállítási ellátási hiány lépett fel […]

 A Kyndryl-részvények tőzsdei jegyzésének megkezdésével befejeződött az IBM rendszerintegrátor tevékenységi körének kiszervezése a konszernből. Az IBM még októberben jelentette be informatikai rendszerintegrátor érdekeltsége, a Kyndryl kiszervezését a tevékenységi kör nagyobb önállóság melletti bővítése céljából. A cég részvényeit egyúttal a New York-i tőzsdére is bevezették. A papír jegyzése november 4-én […]

A harmadik negyedévi pc-eladásokban továbbra is toronymagasan vezet a kínai Lenovo, valamint az amerikai HP és a Dell. A piacvezető a harmadik negyedévben is a Lenovo volt 19,94 millió, az egy évvel korábbinál 1,8 százalékkal több személyi számítógép értékesítésével. Piaci részesedését 23,7 százalékra növelte 23,5 százalékról. A második helyezett HP […]

Mindössze egy százalékkal nőtt a személyi számítógépek (pc) értékesítése a világpiacon a harmadik negyedévben éves összehasonlításban, jelentősen lassult az ütem az év első feléhez képest, aminek alapvetően az az oka, hogy a koronavírus-járvány visszaszorításával és az élet normalizálódásával párhuzamosan a fogyasztók és az oktatás kereslete más eszközök felé fordult – […]

A Gartner 2021 Market Guide for Digital Commerce Search tanulmányban, ami az e-kereskedelmi kereső szektorban zajló trendeket és innovatív megoldásokat vizsgálja. Nagyon dícsérik a Prefixbox megoldását. A Gartner elemzése szerint a perszonalizáció, a mesterséges intelligencia (AI) által javított relevancia és a szemantikus keresés azok a kulcstrendek, amelyek által az e-kereskedelmi […]

Egy friss kutatás szerint a gyors digitális transzformáció a pandémiás időszak után hasonló tempóban szorulhat vissza, és a piaci szereplők visszatérhetnek a korában megszokott analóg módszerekhez. Bár az üzleti folyamatok digitalizálása jelentősen növelheti a vállalatok működési hatékonyságát, az átállás kezdeti, vélt vagy valós nehézségei miatt gyakran alacsony prioritást kapott, vagy […]

Az első negyedévben az öt piacvezető okostelefongyártó cég tovább növelte piaci részesedését az összes többi piaci szereplő kárára. A piacvezető változatlanul a Samsung 76,6 millió készülék eladásával 55,3 millió után. A Samsung piaci részesedése ezzel az első negyedévben 20,3 százalékra nőtt 18,4 százalékról. Az Apple 58,5 millió okostelefont adott el […]

A tavalyi nagy visszaesés után az idei első negyedévben több mint a negyedével nőttek az okostelefon értékesítések világszerte az amerikai Gartner jelentése szerint. Tavaly az év egészében 12,5 százalékkal csökkentek a globális okostelefon értékesítések. A negyedik negyedévben azonban már mérsékeltebb, 5,4 százalékos volt az éves összevetésű csökkenés. Tavaly összesen 1,347 […]

A személyi számítógépek értékesítése a világpiacon az első negyedévben 32 százalékkal nőtt éves összehasonlításban, az adatgyűjtés kezdete óta a leggyorsabb ütemben, ami mögött elsősorban az alacsony bázisérték áll – közölte az amerikai Gartner piackutató cég. Az első negyedévben 69,9 millió személyi számítógépet értékesítettek, számuk lehetett volna magasabb is, ha nem […]