A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz az ellen a 31 éves férfi ellen, aki ügyfélszolgálati munkatársként előfizetői adatokat szerzett meg egy szövevényes csalássorozatot Dominikából végrehajtó magyar férfinak. A Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy egy férfi – aki ellen a főügyészség korábban vádat emelt -, aki a Dominikai Köztársaságban […]

Polt Péter legfőbb ügyész – a befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő nyomozás eredményeként – indítványozta Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A Legfőbb Ügyészség a közleményében azt írta: a rendelkezésre álló adatok szerint a BKV 2019 elején közbeszerzési eljárást indított a […]

A 2023 nyarától életbe lépett új fogyasztóvédelmi rendelkezések alapján az ügyészség tavaly 67 esetben nyújtott be pert megelőző felhívást webáruházak téves tájékoztatása miatt, e felhívások zöme eredményes volt. A Legfőbb Ügyészség azt közölte, hogy a fogyasztóvédelemről szóló törvény 2023. június 26-án hatályba lépett rendelkezései – más szervezetek mellett – az […]

Két huszonéves hevesi „zseni” ellen emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy évekig tartó internetes csalássorozat miatt, amelynek 290 áldozata volt; a vádlottaknak fogolyszökés és pénzmosás miatt is felelniük kell. A Nógrád Vármegyei Főügyészség vádirata szerint a csekély erkölcsiséggel rendelkező 23 éves férfi 2020 áprilisától az egyik legnépszerűbb online apróhirdetési […]

Adókijátszás, fiktív céghálózat: Négymilliárd forint vagyoni hátrányt okozó okostelefonok kereskedelmével foglalkozó bűnbanda ellen emeltek vádat. A Zala Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a nyolc vádlott gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmény miatt áll a Fővárosi Törvényszék elé. A főügyészség vádirata szerint az ügy elsőrendű vádlottja budapesti vállalkozóként mobiltelefonok és egyéb elektronikai eszközök kereskedelmével […]

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz egy szövevényes csalássorozatot Dominikából végrehajtó magyar férfival szemben, aki mintegy 150 millió forintnyi kárt okozott. A Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy a 33 éves férfi a Dominikai Köztársaságban élve, 2019 és 2021 között – az elkövetésbe bűntársakat is bevonva – csalárd módon […]

Oroszországban nemkívánatosnak nyilvánították a Soros György alapította Közép-európai Egyetemet (CEU). Az főügyészség indoklása szerint az orosz hatóság főügyészség a hozzá beérkezett anyagok tanulmányozása alapján úgy határozott, hogy az úgynevezett oktatási célú nemkormányzati szervezet, a Central European University (Ausztria) tevékenységét Oroszországban nemkívánatosnak nyilvánítja. A főügyészség szerint a CEU hivatalosan deklarált céljai között […]

Orosz hackerek fokozták a kémtevékenységüket, amelyek az ukrán főügyészséget és a háborús bűnöket dokumentáló osztályokat célozzák. Jurij Fedorovics Scsihol dandártábornok, a Különleges Hírközlési és Információvédelmi Állami Szolgálat (SSSCIP) vezetője a Reutersnek elmondta, hogy orosz kémek hackereket használnak, hogy ukrán igazságügyi szervezetek számítógépes rendszereit törjék fel, és megpróbálják azonosítani és megszerezni […]

Elrendelte a gyermekpornográfia gyanújával őrizetbe vett férfi letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság. A Fővárosi Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazása szükséges. A törvényszék közölte, a rendelkezésre álló adatok alapján a terhelt a neki korábban munkavégzésre biztosított és általa kizárólagosan használt munkahelyi laptopon gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló […]

Kiskorúakról készült pornográf felvételek tartásának gyanúja miatt fogtak el és vettek őrizetbe egy férfit. A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint az a gyanú, hogy a korábban egy állami szervnél, vezető beosztásban dolgozó férfi kiskorúak szexuális kizsákmányolását ábrázoló pornográf felvételeket tartott a munkahelyi laptopján. A felvételek között volt olyan, amely 12. életévét […]