Magyarországon először rendeznek nemzetközi, mesterséges intelligenciával (MI) készült filmeknek versenyt, a The AI Film Festival (AIFF) győztes alkotásait március 3-án, vasárnap díjátadóval egybekötött vetítésen tekinthetik meg az érdeklődők a Bem Moziban. A csaknem harminc országból beérkezett 145 pályamunkából választották ki a legjobb alkotásokat, amelyeket vasárnap a budapesti Bem Moziban tekinthetnek […]

Elindult a regisztráció az ország első ipari digitalizációs fesztiváljára, a Smart Manufacturing Festival. „A fejlődés társadalmasítása!” rendezvényen több mint harminc helyszínen, mintegy ötvenféle program várja a látogatókat 2024. február 26. és március 8. között. Az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Szövetség (NTPSZ) által életre hívott programsorozaton a magyar ipari nagyvállalatok, kis- […]

A fiatalok egyszerre optimisták is jövőjük megítélésében és félnek is a rájuk váró kihívásoktól, különösen a mesterséges intelligencia negatív hatásaitól. A Boston Consulting Group (BCG) felmérése szerint a szeptemberi Brain Bar fesztivál résztvevőinek visszajelzései alapján a kommunikációs és vezetői képességek, a kreativitás, az innováció, a problémamegoldás, a kritikus gondolkodás, a […]

Neumann János születésének 120. évfordulója alkalmából szabadtéri kiállítással várják az érdeklődőket a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) keretében április 25-étől Budapesten, a Városháza parkban. A Neumann János Számítógéptudományi Társaság  közleménye szerint az emlékév alkalmából a Városháza parkban május 15-ig több mint száz, a magyar géniusz életműve előtt tisztelgő, napjaink kihívásaira reflektáló […]

Neumann János születésének 120. évfordulója alkalmából rendez kiállítást a Magyar Elektrográfiai Társaság (MET). A MET a Neumann János Számítógéptudományi Társaság kérésére vesz részt az évfordulós programban. A Neumann 120 – Hommage a Neumann János című kiállítássorozat, amelynek első állomása április 23-ig látható a szekszárdi Babits Mihály Kulturális Központban, a matematikus […]

A kis- és közepes vállalkozások (kkv) kedvenc marketingeszköze 2022-ben a Facebook volt. Ez derül ki a Magyar Marketing Fesztivál szervezői által készített, legfrissebb, KKV Marketing Felmérés 2022 című kutatásából (Lásd lent a teljes anyagot! A -szerk- megj.), amelynek keretén belül 1300 kis- és középvállalkozás döntéshozót kérdeztek. A nem reprezentatív felmérés […]

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) újabb vizsgálatot indított a HelloPay Zrt. ellen, mert a társaság vélhetően tisztességtelen nyomást gyakorolt a fogyasztókra az „elvárt” borravaló mértékéről – közölte a versenyhatóság. A közlemény szerint a fesztivál, rendezvény és vendéglátóhely készpénzmentes fizetési rendszerét biztosító társaság a hatóság gyanúja szerint – a korábbi bírságok ellenére […]

A Yettel által használt CETIN mobil bázisállomást már 5G-s antennákkal felturbózva helyezték üzembe a Sziget Fesztiválon. A Yettel országosan már több mint háromszáz fix bázisállomáson szolgáltat 5G-t. Az 5G-s mobil bázisállomás az év egyik technológiai kuriózumának számít. A jármű egy speciálisan átalakított teherautó, amely a rendezvények közelében elhelyezve, a ráépített, […]

A Sziget Fesztiválon is biztosítják az elektronikus ügyintézés lehetőségét: egy mesterséges intelligencia alapú, érintőképernyős eszköz segítségével önállóan, tíz ügytípus közül választva intézhetnek ügyeket a kilátogatók – közölte NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. A NISZ közleménye szerint a fesztivál hat napja alatt a résztvevők első kézből próbálhatják ki a hazai e-közigazgatás […]

Az augusztus 20.-i négynapos ünnepségsorozatra készült ingyenes mobilalkalmazás segíti a programok és a szolgáltatások közti eligazodást a fővárosban – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A leglátogatottabb alkalmazásboltokból a mobiltelefonokra ingyenesen letölthető applikációban megtalálható minden ünnepi hivatalos esemény, valamint a szórakoztató programok is. Változatos műsorkínálat, családi és gyermekprogramok, valamint könnyűzenei […]