Mesterséges intelligencia alapú italautomaták fejlesztésére nyert támogatást az italautomaták üzemeltetésével foglalkozó H-Vend Service Kft. A vállalat a fejlesztéshez a Széchenyi 2020 programban 139,42 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott, amellyel háromféle intelligens italautomata fejlesztését és prototípusainak gyártását valósítja meg 2024 tavaszára. A szegedi társaság 2001-ben alakult. Eleinte csak italautomaták […]

Különösen gyermekkorban, például a játék hevében könnyen előfordulhatnak a fogakat érintő balesetek. Főleg a felső nagymetsző fogakat éri gyakran sérülés, mely meglehetősen látványos. Ugyanakkor szerencsére van megoldás a problémára. Nem mindegy, hogy tejfogat vagy maradandó fogat ér sérülés, ugyanis a kettő eltérő kezelést igényel. A gyermekek nyálkahártyájának, illetve fogínyének sérülése […]

A növényeket megbetegítő tuskógombafajok (Armillaria) fertőzőképességének genetikai hátterét vizsgálták nemzetközi együttműködésben a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai. A tuskógombák a Föld legidősebb és legnagyobb élőlényei közé tartoznak, egyes kolóniáik korát nyolcezer évre, méretüket csaknem ezer hektárra becsülik. Azonban nem a koruk vagy a méretük a leglényegesebb tény, hanem kórokozó képességük. […]

A világon először fertőzött meg embert bizonyítottan az influenza H3N8-as, elsősorban madarak, lovak és kutyák körében terjedő törzse, a fertőzés a közép-kínai Honan tartományban történt – adta hírül szerdán a Csungkuovang kínai állami hírportál. A portál a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság közlésére hivatkozva arról írt, hogy a vírusfertőzést egy négyéves […]

Ismét a lakosság közreműködését kérik az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársai Hyalomma kullancs hazai terjedésének felmérésében. Az ELKH ÖK 2021-ben indította el programját, amelyben a kutatók a lakosság bevonásával térképezik fel a Magyarországon nem őshonos kullancsok hazai terjedését. A felmérés során eddig két alkalommal sikerült megfigyelniük az Európában is egyre gyakrabban […]

A D-vitamin koronavírus elleni hatásának eddigi legerősebb bizonyítékát szolgáltatja egy korábbi kutatásokat is alátámasztó, új izraeli tanulmány – írja a The Times of Israel. A dolgozat szoros összefüggést mutatott ki az Izraelben igen elterjedt D-vitamin-hiányos állapot, és a Covid-betegek halálozása vagy súlyos betegsége között, valamint azt állítja, hogy a megnövelt […]

A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) közleménye szerint a NAV most már rendszeresen értelmetlen és felesleges küldeményekkel árasztja el az ügyfélkapukat, cégkapukat. Ezeket általában könyvelők figyelik, így nekik jelent többletmunkát, hogy a levélszemetet letöltsék, megfejtsék, majd tájékoztassák a gyakran pánikoló adózót, hogy a NAV küldeménye veszélytelen volt. A legutóbbi, gépjárműadóról […]

A magyar fogyasztóvédelem határozottan fellép a vásárlók tudatos félrevezetésével szemben. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) IT Laboratóriuma és a fogyasztóvédelmi hatóság folyamatosan végzi próbavásárlással egybekötött hatósági ellenőrzéseit az elektronikus kereskedelemben is – közölte a minisztérium. Tisztességtelen cégek internetes hirdetésekben kecsegtetnek jelentős egészségjavulással, hosszú élettel, szédítik az erre fogékonyakat a […]

A Facebook és a YouTube is eltávolította a brazil elnök videóit. Jair Bolsonarót azért tiltották le, mert a videókban azt állította, hogy a koronavírus elleni oltás AIDS-et okoz. Bolsonarónak ez már a sokadik ökörsége a koronavírus-járvány elbagatelizálásával kapcsolatban. Először az egész járványt vonta kétségbe, aztán úgy gondolta, jobb ha terjed […]

Amerikai kutatók által fejlesztett mesterséges intelligencia algoritmusa képes pontosan azonosítani a koronavírus okozta Covid 19 betegségben szenvedőket köhögésük hangzása alapján. Teszteléseken 98,5 százalékos sikerrel mutatta ki a betegséget olyan emberek körében, akiknek koronavírus-tesztje pozitív lett és száz százalékos eredményt ért el azok körében, akiknek a köhögésen kívül semmilyen más tünetük […]