Karikó Katalin után újabb Nobel-díjas professzora van a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE), Gérard Mourou, aki 2018-ban a lézerfizika területén, az impulzuserősítési felfedezéséért kapta meg a fizikai Nobel-díjat. A közlemény szerint egy konferencián Rovó László, az SZTE rektora és Csák János kulturális és innovációs miniszter jelenlétében a professzor aláírta a Szegedi Tudományegyetemmel […]

A Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 ezer m2 alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen. A WLP az első külföldi érdekeltséggel is rendelkező beruházó, amelyik előre, megrendelésállománnyal még nem rendelkező, spekulatív módon fejleszt a Hajdú-Bihar-Vármegyei székhely térségében. A kitűnő helyen épülő beruházásra a debreceni repülőtér és […]

Egy érdekes innovatív megoldás a hulladékból energiát állít elő, amelyet akár a lakás vagy egy iroda fűtésére is lehet használni. A HERU125 Hibrid Energiaforrás Egység (HERU) pirolízis technológiát alkalmazó hibrid hőszivattyúként, égetés nélkül képes a lokálisan keletkező hulladékból akár kétszer annyi energiát is előállítani, mint amennyi a működtetéséhez szükséges. A […]

Magyarország versenyképessége két helyet romlott 2023-ban a megelőző évhez képest, és az EU 27 országa közül a 19. helyre csúszott vissza. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) frissjelentése szerint három év emelkedését követően Magyarország az MNB Versenyképességi Index összesítése alapján tavaly 46,6 pontot ért el az előző évi 47,9 pont után […]

A fenntarthatóságot és a digitális megoldásokat is fontosnak tartják az ügyfelek a biztosítások kiválasztásakor egy kutatás szerint. A biztosítások kiválasztásakor az ár-érték arány mellett az ügyfelek többségének fontos a fenntarthatóság, valamint a gyors és kényelmes digitális megoldások is az UNIQA Biztosító friss felmérése szerint. Az összefoglaló szerint a megkérdezettek 87 […]

A mesterséges intelligencia (MI) szédítő sebességgel formálja az életünket. Azok a vállalatok, amelyek nem használják ki a technológiában rejlő potenciált, hamar versenyhátrányba kerülhetnek — állítják a Bosch szakértői. Ma már nem kérdés, hogy a mesterséges intelligencia forradalmasítani fogja mindennapjainkat, ahogy az sem, hogy a ChatGPT csak a jéghegy csúcsa: az […]

Elfogadás küszöbén áll az Európai Unió Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelete, Magyarország vezető szerepre törekszik. A Mesterséges Intelligencia Rendelet (AI Act) közel három évig tartó uniós vitája és előkészítése február elején zárult le. Az egyeztetések során Magyarország következetesen azt az álláspontot képviselte, miszerint az európai vállalkozásokat és fejlesztéseket támogató szabályozásra van […]

A Joint European Torus (JET), a világ egyik legnagyobb fúziós berendezése megdöntötte az egy plazmakisülésben megtermelt fúziós energia világrekordját. A berendezés egy nagyjából homokszem tömegű, 0,21 milligramm fúziós üzemanyagból annyi energiát termelt, amellyel egy hetven kilogramm tömegű embert tízezer méter magasságig lehetne emelni – írja közleményében az Energiatudományi Kutatóközpont, amelynek […]

Innovációs ügynökségek pályázhatnak egy új támogatásra, hogy segítsék a közép-kelet-európai innovátorokat befektetőket szerezni. A Healthy Investment Central Eastern Europe (HICEE) program célja, hogy fellendítse az innovációt Közép- és Kelet-Európában, ahol a startupok csak az európai átlag harmadának megfelelő szinten jutnak kockázatitőke-befektetésekhez. A projektkonzorcium élén Európa vezető egészségügyi innovációs hálózata, az […]

Az európai akkumulátor-alapanyag ellátási lánc kialakítását célzó alap létrehozásáról döntött az EIT InnoEnergy és az európai magántőke- és kockázati tőkebefektető vállalat, a francia Demeter Investment Managers. A forrás induló keretösszege 500 millió euró lesz. Az EIT InnoEnergy HUB a közleményében azt írja: az alap létrehozását az akkumulátorok iránti ugrásszerűen növekvő […]