Csalás: Bankkártyaadatok megszerzésére szakosodott bűnszervezetet számoltak fel a baranyai rendőrök, a csalók legalább 76 számlatulajdonosnak összesen több mint kétszázmillió forint kárt okoztak. Harmati Béla, a megye bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese a közölte: a bűnbanda három – két külföldi és egy magyar – vezetőjét a bíróság mostanra letartóztatta, további tizenegy gyanúsított szabadlábon védekezhet. […]

A NASA nagyobb hatással van mindennapi éltünkre, mint gondolnánk, hiszen űrkutatás nélkül a ma ismert tárgyaink egy része nem is létezne. A National Geographic NASA találmányok című sorozata apropóján most összegyűjtöttünk tíz olyan eszközt, aminek jelenlétét ma már természetesnek vesszük és bele sem gondolunk abba, hogy az űrkutatás egy darabját […]

Interneten árulta az ismeretlen eredetű és összetételű, az egészségre fokozottan ártalmas Elf Barokat egy árus, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) zalai munkatársai lepleztek le. A NAV Zala Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense Joó Hilda közlése szerint a zalai revizorok egy közösségi oldal zárt bejegyzései, megosztásai alapján figyeltek fel […]

A háziasítás nyomait találták meg a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) és a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (HCEMM) munkatársai élesztőgombákban, kutatási eredményeik fontos szerepet kaphatnak az élelmiszeripar, például borászat számára hasznos új élesztőtörzsek kiválasztásában és vizsgálatában. A HCEMM közleménye szerint az élesztőgombák nélkülözhetetlen szereplői az élelmiszeriparnak, számos élelmiszer alapvető erjedési […]

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyanúja szerint az eMAG több ponton is megtéveszthette a fogyasztókat a kereskedelmi gyakorlatával. A GVH eljárást indított az Extreme Digital-eMAG Korlátolt Felelősségű Társasággal (eMAG) szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt. A GVH azért indított versenyfelügyeleti eljárást indított az eMAG-gal szemben, mert […]

Jogi biztosítékokat kér az Egyesült Államoktól a londoni felsőbíróság, mielőtt döntést hozna arról, hogy Julian Assange fellebbezhet-e az amerikai kiadatását lehetővé tévő legutóbbi bírósági végzés ellen. A bírói testület által kért biztosítékok között szerepel az is, hogy kiadatása esetén a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítóját Amerikában nem ítélik halálra. Az 53 […]

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) együttműködésben az Agrárminisztériummal és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (Nébih) egy uniós előírással összhangban április 1-jén digitális tápérték-jelölési rendszert indít a borászati termékekre. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára azt közölte, hogy az új európai uniós borcímkézési szabályok értelmében a 2023. december 8. […]

A Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 ezer m2 alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen. A WLP az első külföldi érdekeltséggel is rendelkező beruházó, amelyik előre, megrendelésállománnyal még nem rendelkező, spekulatív módon fejleszt a Hajdú-Bihar-Vármegyei székhely térségében. A kitűnő helyen épülő beruházásra a debreceni repülőtér és […]

Egy érdekes innovatív megoldás a hulladékból energiát állít elő, amelyet akár a lakás vagy egy iroda fűtésére is lehet használni. A HERU125 Hibrid Energiaforrás Egység (HERU) pirolízis technológiát alkalmazó hibrid hőszivattyúként, égetés nélkül képes a lokálisan keletkező hulladékból akár kétszer annyi energiát is előállítani, mint amennyi a működtetéséhez szükséges. A […]

  Első alkalommal sikerült felszámolnia a rendőrségnek egy banki adatokkal csalásokat elkövető társaság magyarországi call centerét. A csalók telefonon hívtak fel embereket magukat banki ügyintézőnek kiadva. Azt akarták elérni, hogy a sértettek egy szoftvert telepítsenek telefonukra, amelynek révén ők hozzáférést szereznek banki számláikhoz, hogy onnan a pénzt maguknak átutalják – […]