A digitális hősök közé került a magyar tulajdonú Praktiker webáruháza a Forbes és a Google Digital Heroes listáján. A három közép-európai országban végzett felmérés alapján kiadott elismerést többek között az üzleti eredmények, teljesítménymérési adatok, valamint szakértők értékelése alapján ítélte meg a hazai barkácsáruházláncnak a magazin és az amerikai technológiai cég. […]

3

A Maker’s Lab már óvodás korban elkezdené programozásra tanítani a gyerekeket: a képzés alapja az algoritmikus gondolkodás elsajátítása. Ahogy a Maker’s Lab programozóiskola neve is sugallja, a kiscsoportok mindig alkotnak valamit, és csak az ehhez szükséges elméletet tanulják meg. A kicsiket – már öt éves kortól – a vizuális, blokkalapú […]

Az év első felében stagnált a hazai e-kereskedelem. Csökkenő vásárlószám mellett, a hirdetések kényszerű növelésével és az árak emelésével tudták tartani a tavalyi szintet az e-kereskedők, de ez sem volt elég: az inflációs adatok fényében a helyzet valójában a piac csökkenését tükrözi. A Growww Digital e-kereskedelmet vizsgáló elemzése szerint, míg […]

A feltörekvő e-kereskedelmi piacok növekedése meghaladja az európai átlagot, míg a fejlett piacok ismét a világjárvány előtti trendeknek megfelelően viselkednek. A CBRE globális ingatlantanácsadó friss kutatása szerint a technológiai újítások és az infrastruktúra fejlődésének felgyorsulása 2019 és 2022 között jelentős növekedést hozott az európai e-kereskedelem piacán. Az infrastruktúra bővülése mellett […]

Tavaly ismét a Magyar Telekom volt a legnagyobb forgalmú mobiltelefon- és tablet értékesítő a magyar online kiskereskedelmi piacon – immár ötödik éve. A teljes online kiskereskedelmi piac 2,4 százalékát tudhatja magáénak a társaság, amivel a hatodik legnagyobb hazai online szereplőnek számít. A Magyar Telekom online webshopja immár ötödik éve tartja […]

Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) és a Digitális Kereskedelmi Szövetség (DKSZ) a magyar e-kereskedők export hajlandóságának és külpiacra lépésének fejlesztése érdekében. A HEPA a közleményben Bíró Pál, a DKSZ elnöke, a Google magyarországi vezetője elmondta, a következő időszakban jelentős átalakulásra van szükség a digitális kereskedelemben […]

A GKID a Mastercard közreműködésével felállította a Magyarországon működő, legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsorát. A mezőnyön nyomot hagyott az elmúlt év: helycserék és szélsőséges mozgások is tetten érhetők a legnagyobb 15 e-kereskedő körében. A GKID idén három tematikus rangsort állított össze. A TOP15 legnagyobb forgalmú e-kereskedő mellett ismét elkészült a […]

Magyarországon 2020-tól kezdődően ugrásszerű növekedésnek indult az online értékesítés csak egy éven belül több mint duplájára nőtt. A városi okoslogisztikai szolgáltatásokat nyújtó DODO szakértői szerint Magyarországon az elmúlt három évben forradalmi változások történtek az e-kereskedelem és a házhoz szállítás területén, amelyben a pandémia, az új technikai megoldások hozzáférhetősége, valamint a […]

Eredményes évet zárt 2022-ban Magyarország egyik vezető logisztikai szolgáltatója, a Packeta Hungary Kft. A vállalat csomagpontjainak, vagyis üzlethelyiségekben kialakított átvevőhelyeinek száma az év folyamán 800-ról 1200-ra nőtt, míg a Z-BOX csomagautomaták száma ugyanebben az időszakban 29-ről több mint 27-szeresére, 800-ra emelkedett. A Packeta Hungary kétezer átvételi ponttal zárta a 2022-es […]

A Packeta nemzetközi logisztikai szolgáltató cég bővülési lehetőséget lát a magyar piacon. A társaság a fixponti csomagszállítás – csomagpontok és csomagautomaták – további fejlesztésével szeretnének az e-kereskedelem számára megfelelő ár-érték arányú logisztikai megoldást adni. A Packeta Hungary Kft. közleménye szerint tavaly a társaság megközelítően 4,5 millió csomagot kezelt, árbevétele pedig […]