A HunCERT szakmai csapatát biztosító SZTAKI konzorciumi tagként aktívan részt vesz a DNS4EU projektben. A DNS4EU projekt célja, hogy az EU polgárai, vállalatai és intézményei biztonságos, a szigorú EU-s adatvédelmi szempontoknak megfelelő, nagy teljesítményű, rekurzív Domain Name System (DNS) feloldó szolgáltatást használhassanak, azaz hogy alternatívát kínáljon a jelenleg a piacot […]

Idén is átadták a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) egyik legrangosabb díját, a Jedlik Ányos-díjat, amely a sikeres feltalálói tevékenység, valamint a kiemelkedő hatékonyságú iparjogvédelmi munkásság elismerését szolgálja. Az SZTNH közleménye idézte Farkas Szabolcsot, a hivatal elnökét, aki a díjátadón elmondta: az SZTNH abban mindenkinek a segítségére lehet, hogy egy-egy […]

Rekonstruálták egy, az országban korábban kipusztultnak hitt, kertészeti jelentőséggel bíró vadon élő növényfaj, a csipkés gyöngyvessző genomját a Debreceni Egyetem (DE) kutatói. A minta begyűjtésétől, a DNS kivonásán át az adatok generálásáig, majd a bioinformatikai analízisig mindent a DE berkein belül készítettek el. A közlemény szerint 2020-ban vágott bele az […]

Európai és amerikai kórházak elleni elosztott szolgáltatás megtagadással járó támadásokhoz (DDoS) nyújt segítséget a Passion névre keresztelt oroszbarát hacktivisták által üzemeltetett DDoS-as-a-Service (DDoSaaS) platform. A DDoSaaS platformok működési elve, hogy bérbe adják az ilyen jellegű támadásokhoz szükséges erőforrásokat, így az ügyfeleknek nem kell saját botnetet kiépíteniük és koordinálniuk a támadásaikhoz. […]

DNS4EU néven új európai DNS-feloldó szolgáltatást fejleszt egy nemzetközi konzorcium a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) részvételével. Az Európai Bizottság új, európai, internetes DNS-feloldás bevezetését tervezi. „A DNS-feloldó szolgáltatást üzemeltetők a hozzájuk érkező kérések révén jelentős mennyiségű információt szereznek a felhasználók internetes tevékenységéről, sőt lehetőségük nyílik ezen tevékenységek közvetett befolyásolására, […]

A gyógyszerfejlesztés új kémiai módszereinek kidolgozásáért három tudós, Carolyn R. Bertozzi amerikai, Morten Meldal dán és Karl Barry Sharpless amerikai vegyész kapja az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint. Az elismerést az úgynevezett klikk-kémia és a bioortogonális kémia kifejlesztéséért ítélték a tudósoknak. Mint a […]

A webböngészők a digitális világ kapui. Olyan eszközök, melyekkel naponta órákat töltünk, és egyúttal értékes célpontot jelentenek a támadók számára is. Sok felhasználót bosszant, hogy a hirdetők és más szereplők a böngészőn keresztül hozzájuthatnak személyes adataikhoz és nyomon is követhetik azokat. A böngészők az évek során a hitelesítő adatok, cookie-k, […]

„Nagyon valószínűtlen”, hogy a tervezettnek megfelelően útnak indítanák a brit építésű marsjárót – jelentette be az Európai Űrügynökség (ESA). Az orosz űrhivatallal közös európai űrmisszió az Ukrajnában folyó háború miatt került veszélybe. A Rosalind Franklin marsjárót szeptemberben akarták elindítani egy orosz űrrakétával. A marsi élet jelei után kutató űrrobot a […]

Ahogy az ékezetek a betűkön fontosak lehetnek egy szöveg megértéséhez, a nukleinsavak különböző módosulásai is jelentős szerepet játszanak a genetikai információ dekódolásában. A DNS epigenetikai, vagyis a genetikai szekvenciát nem érintő módosulásainak szerepe évtizedek óta széleskörűen tanulmányozott területnek számít, ugyanakkor az elmúlt évek rávilágítottak arra, hogy az RNS-nek is számos […]