A ljubljanai kerületi bíróság nem jogerősen szabadságvesztésre ítélt négy szlovén állampolgárt, mert részt vettek egy e-mailes csalásban, amellyel 336 ezer eurót csaltak ki a BBC brit közszolgálati műsorszolgáltatótól 2019-ben. A börtönbüntetések három év két hónaptól egy évig, míg a csalásban és pénzmosásban való részvételért kiszabott pénzbírságok 3500 eurótól 1000 euróig […]

Elhunyt Peter Higgs Nobel-díjas brit elméleti fizikus, aki évtizedekkel az „isteni részecskeként” is emlegetett Higgs-bozon létének tudományos igazolása előtt megjósolta e közvetítő részecske létezését. A professzort életének 75. évében érte a halál. Elhunytának hírét az Edinburghi Egyetem jelentette be. A felsőoktatási intézményt tájékoztatása szerint Higgs otthonában, rövid betegség után hunyt […]

Jogi biztosítékokat kér az Egyesült Államoktól a londoni felsőbíróság, mielőtt döntést hozna arról, hogy Julian Assange fellebbezhet-e az amerikai kiadatását lehetővé tévő legutóbbi bírósági végzés ellen. A bírói testület által kért biztosítékok között szerepel az is, hogy kiadatása esetén a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítóját Amerikában nem ítélik halálra. Az 53 […]

Peking felszólította az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát, hogy hagyjanak fel „a kiberbiztonság átpolitizálásával, Kína rágalmazásával és bemocskolásával”, melyet politikai manőverezésnek nevezett. „Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság részéről puszta politikai manőverezés a Kínának tulajdonított állítólagos kibertámadások felhánytorgatása, valamint a kínai személyek és szervezetek szankcionálása” — mondta Lin Csien kínai […]

A brit kormány szerint Kína kibertevékenységet folytat a brit demokratikus intézmények és parlamenti képviselők ellen, és mindez egy nagyszabású kémkedési kampány része. Oliver Dowden miniszterelnök-helyettes a londoni alsóházban tartott hétfői tájékoztatóján elmondta: az elmúlt években két olyan „rossz szándékú kiberkampány” is lezajlott, amelyet „kínai állami kötődésű elkövetők” hajtottak végre. Az […]

A Sony mintegy kilencszáz alkalmazottját bocsátja el PlayStation részlegétől, a globális létszám közel nyolc százalékát. „Rendkívül nehéz döntést hoztunk, hogy a helyi törvények és a konzultációs folyamatok függvényében világszerte mintegy nyolc százalékkal, azaz körülbelül kilencszáz fővel csökkentjük a teljes létszámunkat” – közölte Jim Ryan, a PlayStation vezetője. „Alapos mérlegelés és […]

A vírusirtó szoftvereket gyártó Avast évekig gyűjtötte és adta el ügyfelei böngészési adatait a felhasználók beleegyezése nélkül. A brit Avast kiberbiztonsági szoftvercég 16,5 millió dolláros bírságot kapott, miután rajtakapták, hogy az ügyfelek adatait a beleegyezésük nélkül tárolta és értékesítette. Az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) a múlt héten jelentette be […]

Már megint az Apple a világ legértékesebb márkája, míg a tavaly listavezető Amazon a negyedik helyre esett vissza a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2023-es Global 500 ranglistája alapján. A lista összeállítói szerint a tavalyi második helyről idén az első helyre előrelépett Apple márkaértéke egy év alatt […]

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piacelemzés keretében vizsgálja a mesterséges intelligencia (MI) hatásait a piaci versenyre és a fogyasztók ügyleti döntésére. A nemzeti versenyhatóság nekiáll feltárni az életünket egyre jobban befolyásoló MI piaci versenyre és a fogyasztói magatartásra gyakorolt hatásait. Az új technológia robbanásszerű terjedése torzíthatja a versenyt a digitális ágazatokban […]

A brit National Grid a kiberbiztonsági okok miatt abbahagyta az együttműködést a kínai székhelyű beszállítójával. A National Grid plc egy brit multinacionális villamosenergia- és gázszolgáltató vállalat megkezdte a kínai hátterű Nari Technology’s leányvállalata, a NR Electric UK által szállított alkatrészek eltávolítását a villamosenergia-átviteli hálózatból a kiberbiztonságának növelésének érdekében — tudta […]