A Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 ezer m2 alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen. A WLP az első külföldi érdekeltséggel is rendelkező beruházó, amelyik előre, megrendelésállománnyal még nem rendelkező, spekulatív módon fejleszt a Hajdú-Bihar-Vármegyei székhely térségében. A kitűnő helyen épülő beruházásra a debreceni repülőtér és […]

Egy év alatt több mint harminc százalékkal növekedett a Magyar Posta iCsekk applikációján keresztüli csekkbefizetések aránya. A távszolgáltató társaság közleménye szerint tovább erősödött a digitalizációs trend a fizetési szolgáltatásoknál, tavaly már minden tizedik ember mobilapplikáció segítségével, távolról fizette be csekkjeit, így a tranzakciók összesített értéke meghaladta a 155 milliárd forintot. […]

Meg kell ragadni a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket a nemek közötti egyenlőtlenség szakadékának áthidalására – jelentette ki Marija Pejcinovic Buric. A strasbourgi székhelyű, 46 tagot számláló Európa Tanács főtitkára közleményében kiemelte: mivel a mesterséges intelligencia egyre inkább formálja a világot, erejét és lehetőségeit az előítéletek azonosítására és a nemek közötti […]

Az Európai Unió Tanácsa elfogadta az euróban történő azonnali átutalásokat lehetővé tevő rendeletet az EU-ban és az Európai Gazdasági Térség (EGT) országaiban. A brüsszeli közlemény szerint az azonnali fizetésről szóló rendelet lehetővé teszi, hogy az utalást követően az összeget tíz másodpercen belül jóváírják a magánszemélyek és a vállalkozások számláin a […]

A MÁV-Volán csoport tájékoztató weboldalt indított a www.ujtarifa.hu címen az új bérlet- és kedvezményrendszerről, a 24 órás napijegyekről, a fővárosi agglomerációt érintő közlekedési változásáról. Március 1-jén indul a magyar helyközi közlekedés új tarifarendszere, amely 3,5-4 millió, a közösségi közlekedést használó polgártársunkat érint. A tájékoztató oldal külön részt szentel az új […]

A vállalatok számára 2024-ben is a kiberbiztonsági fenyegetések jelentik a legnagyobb üzleti kockázatot – közölte az Allianz. A biztosító társaság felmérése szerint az adatbiztonság megóvása a legjelentősebb kihívás a kiberkockázatokon belül, ezt követik a kritikus infrastuktúrát és az eszközöket érő támadások, valamint a zsarolóvírusok. Hozzátették, hogy a kiberbűnözés már harmadik […]

Óvakodj a MÁV-Volán-kedvezményeket népszerűsítőitől, ugyanis adathalászok élnek vissza a MÁV-Volán-csoport nevével. Újabban adathalász csalók hirdetnek utazási kedvezményeket a MÁV-Volán-csoport nevében — figyelmeztet a közlekedési vállalat. A MÁV-Volán-csoport és a MÁV-Start oldalaira megtévesztően emlékeztető Facebook és Instagram oldalakon népszerűsítenek hamis START klub Prémium kártyát 699 forint értékben, amely egy évre szóló […]

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz egy szövevényes csalássorozatot Dominikából végrehajtó magyar férfival szemben, aki mintegy 150 millió forintnyi kárt okozott. A Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy a 33 éves férfi a Dominikai Köztársaságban élve, 2019 és 2021 között – az elkövetésbe bűntársakat is bevonva – csalárd módon […]

Az adatforgalom 89 százalékkal nőtt az előző évi ünnepekhez képest, míg a szilveszteri sms forgalom 8 százalékot növekedett. A korlátlan adatcsomagok és az otthoni internetmegoldások térnyerése is hozzájárul, hogy előző évhez képest idén jelentősen, 89 százalékkal nőtt a mobilinternet-forgalom a Yettel hálózatán a december 24. és január 1. közötti ünnepi […]

Újra működnek a Vodafone és a Magyar Telekom szolgáltatásai, miután kedden délelőtt áramszünet okozott szolgáltatáskiesést. A nagyrészt a 4iG tulajdonában lévő Vodafone Magyarország ügyfelei január 2-án délelőtt rövid kimaradást tapasztalhattak a szolgáltatások működésében. A kimaradást áramszünet okozta az egyik szerverközpontban, a forgalom átirányításának ideje alatt a szolgáltatások az ország több pontján […]