A szervezők várakozásain felül, az eddigi legmagasabb résztvevői létszámmal zárult a harmadik ProSuli országos robotikaverseny, Magyarország egyik legnagyobb ilyen jellegű eseménye.  A robotika oktatásban betöltött szerepe egyre fontosabbá válik, ezért döntött úgy a ProSuli, hogy beemeli digitális oktatásmódszertani képzései közé ezt a tudományágat is. A tevékenység ötvözi a tervezést, építést, […]

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nagy hangsúlyt helyez a fogyasztók védelmére a világhálón is, és elemzi a mesterséges intelligencia (MI) piaci versenyre gyakorolt hatását is. A GVH fogyasztóvédelmi világnap – március 15. – alkalmából kiadott közleménye szerint a MI robbanásszerű terjedése torzíthatja a versenyt a digitális ágazatokban és kiszolgáltatottabb helyzetbe hozhatja […]

Csalás és pénzmosás miatt fogtak el egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei férfit, aki banki ügyintézőnek adta ki magát, és így emelt le közel húszmillió forintot egy vállalkozó számlájáról. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a csaló telefonon azt mondta a békési férfinak, hogy valaki pénzt akar levenni a cége számlájáról, így sürgősen […]

A hatfős magyar csapat egy arany és öt ezüstérmet szerzett a Thaiföld fővárosában, Bangkokban december elején megrendezett 20. Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpián (IJSO). A versenyt 2004-ben Indonézia alapította. Azóta Magyarország minden évben részt vesz a 16 évesnél fiatalabb korosztály számára meghirdetett természettudományi olimpián, ahol a versenyzők biológiából, kémiából és fizikából […]

Tesztelhető Budapest új honlapja: végre méltó honlapja lesz Magyarország fővárosának. A Digitális Városháza koncepció jegyében már olyan hosszú ideje dolgozik a Főpolgármesteri Hivatal az új budapest.hu tervezésén és megvalósításán, hogy most már tényleg itt az ideje a váltásnak. Hivatali és lakossági kutatások után kialakult az új weboldal struktúrája, az elmúlt […]

Az informatikai és telekommunikációs iparág energiahatékonyságát javítani, vízfelhasználását csökkenteni, az újrahasznosítás mértékét növelni kell – jelentette ki Áder János. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke egy napokban rendezett konferencián a Digitalizáció a fenntartható fejlődés szolgálatában címmel megtartott előadásában azt mondta, hogy a Nemzeti Digitalizációs Stratégiában a technológiák elterjedését és […]

Egy arany- és egy bronzérmet szerzett a magyar csapat az Európai Junior Informatikai Diákolimpián (eJOI). A georgiai Kutaisziben szeptember 8. és 14. között megrendezett versengésen harminc ország versenyezői vettek részt. A tizenöt és fél év alattiaknak rendezett megmérettetésen Magyarországot négy diák képviselte, akik a Neumann János Számítógép-Tudományi Társaság (NJSZT) tehetséggondozási […]

A 2023-as Európai Lány Informatikai Diákolimpiáról (European Girls’ Olympiad in Informatics – EGOI) a magyar csapat arany nélkül, de két ezüstéremmel tért haza. A svédországi Lundban megrendezett EGOI-n a világ 52 országából érkeztek diákolimpikonok. Az EGOI-n a többi informatikai diákolimpiához – így például a CEOI-hoz, IOI-hoz – hasonlóan versenyprogramozási feladatokat […]

Nem csökken a visszaélések száma az internetes kereskedelemben, ezért az adóhatóság növeli az ellenőrzések számát, amivel a kárt okozó illegális gyakorlatokat próbálja visszaszorítani. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési főosztályának vezetője, Horváth Gábor szerint a NAV munkatársai folyamatosan figyelik az online piactereket, közösségi oldalakat, éves szinten mintegy húszezer weboldal […]

Felbocsátották a Kennedy Űrközpontból a SpaceX rakétáján az Európai Űrügynökség megfigyelő teleszkópját, amely az univerzum eddig nem ismert úgynevezett „sötét anyagát” próbálja felderíteni. A floridai Cape Canaveral-ből a SpaceX mintegy hetven méter magas Falcon 9 rakétája emelte levegőbe az Euclid egységet, ami mintegy másfél millió kilométerre a Földtől tartózkodik majd, […]