Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager. Vestager, digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos bejelentette, hogy az előzetes vizsgálatok eredményei szerint feltételezhető, hogy az érintett vállatok nem kezdték meg […]

A Continental AG bejelentette, hogy partnerségre lép a Google Cloudot tulajdonló Alphabet Inc.-nel. Az együttműködés részeként a két cég közösen épít generatív mesterséges intelligenciát (MI) a jövő autóiba. A két társaság közös fejlesztésnek köszönhetően a sofőrök képesek lesznek beszélgetni autójukkal. Például arról, hogy teljesen megpakolt állapotban mekkora a megfelelő abroncsnyomás, […]

Az Európai Bizottság (EB) mai döntésével első alkalommal minősített a digitális piacokról szóló jogszabály értelmében kapuőrré hat szolgáltatót. Ezek az Alphabet, az Amazon, az Apple, a ByteDance, a Meta és a Microsoft. A minősítés összesen a kapuőrök 22 alapvető platformszolgáltatását érinti. A hat kapuőrnek hat hónap alatt biztosítania kell a digitális piacokról szóló jogszabály […]

A technológiai óriáscégek közül az Apple és a Microsoft maradt a világ két legnagyobb piaci tőkeértékű vállalata július végén. Az Apple a múlt hónapban a világon elsőként érte el a három trillió dolláros piaci értéket. Ezt az új piacokon való terjeszkedéssel kapcsolatos remények és a mérsékeltebb amerikai kamatemelésekre vonatkozó várakozások […]

A mesterséges intelligencia „sürgetőbb” veszélyt jelenthet az emberiségre, mint az éghajlatváltozás – mondta Geoffrey Hinton, a mesterséges intelligencia (MI) egyik úttörő kutatója a Reutersnek adott interjújában. Hinton, akit széles körben az MI egyik „keresztapjaként” ismernek, nemrég jelentette be, hogy egy évtizedes munkaviszony után kilépett a munkahelyéről,az Alphabettől, hogy szabadon beszélhessen […]

Rossz választ adott a Google új, mesterséges intelligencián alapuló chatbotja egy reklámvideóban a Bard az amerikai James Webb űrteleszkópról, ami megrendítette a befektetők bizalmát – írta a Guardian. A Google anyavállalata, az Alphabet piaci értékéből 100 milliárd dollárt veszített, miután a Reuters hírügynökség beszámolt a Bard chatbot hétfőn közzétett reklámfilmjének […]

A Huawei Technologies Co. Ltd. becslése szerint a 2022-es bevételei nem csökkentek tovább, ami -szerintük- arra utal, hogy az amerikai szankciók miatti forgalomcsökkenés megállt — írja a Reuters. Annak ellenére, hogy az eladások mindössze 0,02 százalékkal nőttek, Eric Xu, a társaság elnöke bizakodó: „Az amerikai korlátozások most már az új […]

A Google nyitólapján látható műholdképek a klímaválságra hívják fel a figyelmet, hogy a Föld napja alkalmából emlékeztessék a felhasználókat az emberi tevékenység éghajlatra és környezetre gyakorolt hatására. A műholdfelvételek a Kilimandzsáró csúcsáról eltűnő gleccsereket, a Nagy-korallzátony fehéredését, a németországi erdőirtást és a grönlandi gleccserek olvadását mutatják – számolt be róla […]

Válaszlépést ígért Párizsnak az amerikai cégekre kivetett digitális adó miatt Donald Trump. Twitter-bejegyzésében a politikus „lényegi ellenlépést” említett, miután Emmanuel Macron francia államfő aláírta és ezzel törvényerőre emelte a francia nemzetgyűlés döntését a digitális adó kivetéséről. A francia adó a nagy amerikai tech-vállalatokat érinti, köztük az Alphabet leányvállalatát, a Google-t, […]

Washington vizsgálatot indít Párizs nagy technológiai cégekre kivetni tervezett adója ügyében – jelentette be Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója. Párizsban jelentették be, hogy a francia kormány három százalékos különadót kíván kivetni azokra a nagy digitális szolgáltatókra, amelyek globálisan 750 millió eurós, Franciaországban pedig 25 millió eurós éves bevételre […]