Költségvetési csalás miatt hallgatták ki egy több mint 400 millió forint vagyoni hátrányt okozó bűnbanda irányítóját. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának a közleménye szerint az elkövetői kör – külföldi gazdasági társaságok mögé rejtve – mintegy 1,5 milliárd forint értékű számítástechnikai eszközöket, adathordozókat, számítógépes perifériákat értékesített webáruházon […]

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nagy hangsúlyt helyez a fogyasztók védelmére a világhálón is, és elemzi a mesterséges intelligencia (MI) piaci versenyre gyakorolt hatását is. A GVH fogyasztóvédelmi világnap – március 15. – alkalmából kiadott közleménye szerint a MI robbanásszerű terjedése torzíthatja a versenyt a digitális ágazatokban és kiszolgáltatottabb helyzetbe hozhatja […]