Tabletet loptak, de az éber biztonsági őröket nem tudták kijátszani

tabletA Szegedi Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást egy helybeli férfi ellen aki, egy bevásárlóközpontból tabletet tulajdonított el.

F. László és gyermekkorú társa 2016. augusztus 25-én 11 óra körül ment be az egyik üzletbe, ahol az áruvédelmi eszközt a tabletről eltávolították, majd táskájukba rejtették és eltulajdonították. Az üzlet biztonsági szolgálata az eseményt észlelte és a férfit társával együtt a rendőrök kiérkezéséig visszatartották. Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki, ahol a bűncselekmény elkövetését elismerte. A Szegedi Rendőrkapitányság lopás vétségének elkövetésével indított eljárást, amit a napokban lezárt és vádemelési javaslattal továbbított az illetékes ügyészségnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Dominósok azonnal aktiváljanak!

csü nov 3 , 2016
Akár korlátlan beszélgetés is hálózaton kívül és belül feltöltő kártyával. A Magyar Telekom Domino MOST elnevezésű opciójával kedvezőbb, kilenc forintos percdíjjal beszélhetnek egymással és küldhetnek sms-t a vállalat feltöltő kártyával rendelkező ügyfelei, a távközlési társaság mobilhálózatán belül alapdíjas belföldi irányokba 2016. november 2-től. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a […]
dominó

És még ez is...