Tabletekkel erősítenek a légi mentők

Negyven táblagépet szerzett be a Magyar Légimentő Nonprofit Kft., így elkezdhető a papíralapú dokumentáció kiváltása a légimentő-bázisokon – közölte a szervezet.

Az egyelőre tesztfázisban működő, fedélzetre is felvihető kis számítógépekkel naponta több órányi adminisztrációt váltanak ki, hiszen megtervezhető az útvonal a baleset helyszínére és onnan a kórházba, kiszámítható a szükséges üzemanyag, menetidő, illetve a sérült állapotát rögzítő esetlap útközben átküldhető a beteget fogadó intézménynek. A táblagépeket hetek óta tesztelik a budaörsi légi bázison. A közlemény idézi Boros Ákost, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. tervező-dokumentációs mérnökét, az elektronikus rendszer adminisztrátorát, aki szerint a tabletekkel a baleseteknél eddig papíron rögzített esetlapok is kiválthatók majd, ami az jelenti, hogy a mentőszemélyzet elektronikusan, a helyszínen tudja rögzíteni a sérült állapotát. Ezeket az esetlapokat eddig papírra írták, amit aztán a repülések után számítógépre vittek fel – ismertette.

Gorove László, a kft. ügyvezetője elmondta, hogy a jelenleg tesztelt, majd a tableteken futó esetdokumentációs program képes lesz arra is, hogy kommunikálni tudjon az EKG defibrillátor egységgel, vagyis a készülék által mért adatokat – a beteg vérnyomása, pulzusa, véroxigénszintje – vezeték nélküli kapcsolaton keresztül tudja majd fogadni a monitorról, és automatikusan rögzíti az esetdokumentációban. A tabletek az előírásoknak megfelelően korlátozottan, kizárólag repülő és orvosi feladatkörök ellátására használhatók, vagyis más program nincs a számítógépeken. Az eszközöket hétmillió forintért vásárolták.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Lepsényi: a vállalkozásokat fel kell készíteni a digitális átalakulásra

hét nov 27 , 2017
A vállalkozásokat fel kell készíteni a digitális átalakulásra a versenyképesség érdekében – hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára. Lepsényi István kiemelte, a negyedik ipari forradalom korszakát éljük, amiben minden piaci szereplő versenyképességi lépéskényszerbe került. Mindez kihívást jelent az iparnak és a munkaerőpiacnak is – tette hozzá. […]

És még ez is...