Táblakasszával kasszírozna a Laurel


Zöld utat kapott a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól az első, windowsos tableten működő online pénztárgép. Az eszköz lényegesen kisebb helyet foglal, mint egy hagyományos kassza, ugyanakkor a tudása megfelel egy pc-s pénztárgépének, így kereskedelmi háttérrendszerekhez is csatlakoztatható. Az új eszköz 120-130 ezer forinttal olcsóbb, mint a hasonló tudású, pc-alapú rendszerek. A táblagéphez a Laurel kiskereskedelmi készletvezető rendszerei kapcsolhatók – mondta Bessenyei István, a forgalmazó Laurel Cégcsoport tulajdonos-ügyvezetője.

Az új megoldást elsősorban azon vállalkozásoknak, kiskereskedelmi és szolgáltatóegységeknek ajánlják, ahol nem kell rövid idő alatt nagy mennyiségű bizonylatot nyomtatni, illetve fontos, hogy esztétikus eszköz kerüljön az eladótérbe. Ilyenek a fodrászok, kozmetikusok, magánorvosok, ügyvédek és mindazok, akiknek várhatóan a közeljövőben kell majd online kasszát beszerezniük. A tabletet elég összekapcsolni az adóügyi nyomtatóval és máris teljes értékű pénztárgépként működik.

A Laurel közleménye szerint a pénztárgépcsere újabb hulláma mintegy 50-60 ezer vállalkozót érinthet, akiknek korábban nem kellett online pénztárgépet beszerezni. Jelenleg – az adóhatóságtól származó információ szerint – mintegy 185 ezer kassza üzemel a NAV szerverére kötve.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az online álláspiac éve volt 2014

hét jan 19 , 2015
Az elmúlt évben 28 százalékkal több hirdetés között böngészhettek online az álláskeresők, mint 2013-ban. Ráadásul egyre gyakoribb, hogy a fizikai munkát fedő pozíciókat is az interneten töltik be, derül ki a Profession.hu éves jelentéséből. Az év utolsó három hónapjában az értékesítés és kereskedelem kategóriában hirdették meg a legtöbb új pozíciót, […]
rendszergazdák

És még ez is...