Szörnyű: élőben közvetítették a neten egy szlovén férfi megkínzását

1

Őrizetbe vette a szlovén rendőrség azt a két elkövetőt, akik hétfőre virradóra élőben közvetítették a Facebookon egy 26 éves fiatalember megkínzását, a képsorok segítették a rendőröket a tetthely azonosításában, az elkövetők őrizetbe vételében.

Az eset a délkelet-szlovéniai Krsko mellett, Podbocje településen történt. A rendőrség megállapította, hogy az áldozat és az elkövetők korábbról ismerték egymást, vasárnap este együtt ittak a helyi kocsmában. Szóváltásba keveredtek, majd a konfliktus erőszakba torkollott. Az áldozat másnap belehalt sérüléseibe. A 20 és 29 éves tettesek – miután a rendőrség letartóztatta őket – azzal védekeztek, hogy alkohol befolyása alatt voltak. Cselekedetük súlyossága miatt „akár” 15 év börtönbüntetést is kaphatnak – írta a 24ur című szlovén napilap. (Véleményünk szerint tizenöt év egy ember halálra kínzásáért egészen enyhe büntetés. A -szerk- megj.)  A közel fél órás brutális kínzást 250 ezren látták a közösségi oldalon, köztük sok fiatal.

A rendőrséget az áldozat egyik barátja értesítette, a hatóságok pedig a világhálón lévő felvétel alapján azonosították a helyszínt. A fiatalember még élt, amikor kiérkezett a mentő, de másnap a kórházban belehalt sérüléseibe. A Facebook működtetői a videót csak azután távolították el az oldalról, hogy a rendőrség erre figyelmeztette őket. Szakemberek szerint a Facebook egy automatikus algoritmuson keresztül megtalálja és eltávolítja a pornográf tartalmakat, ugyanakkor az erőszakos videókat egyenként ellenőrzi, és egy csoport mérlegeli azok eltávolítását. Ez pedig időigényes feladat – mondták.

One thought on “Szörnyű: élőben közvetítették a neten egy szlovén férfi megkínzását

  1. Annyira ne lehettek részegek, hogy közvetíteni ne tudjanak. Az ittasságot inkább súlyosbító tényezőként kéne figyelembe venni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

CSR: csoportos létszámleépítés a Telenornál

ked febr 21 , 2017
A Telenor Magyarország a szervezet átalakításáról és csoportos, várhatóan 100-120 fős létszámcsökkentésről döntött – közölte a távközlési cég. A vállalat megerősítette a portfolio.hu információit, a létszámcsökkentés által hatékonyabb működési struktúra jöhet létre, megőrizve a hosszú távú versenyképességet – válaszolta a Telenor. Arról viszont nem közölt pontos információt a cég, hogy […]
Telenor

És még ez is...