Szomorú évforduló: a két pakisztáni, akik nem is sejtették mit indítottak el

Basit-Farooq-Amjad-Farooq-AlviA számítógépes vírusok történelmében a jelképes nulla kilométerkövet az MS-DOS rendszerű számítógépeket támadó pakisztáni eredetű Brain képviseli, megjelenése az 1986. január 19.-e volt. A 80-as évek végén, de még a 90-es évek elején is elenyészően csekély, pár ezres nagyságrendű volt azon kártevők száma, amelyek számát ma már hozzávetőlegesen 350 millióra becsülnek a vírusvédelmi szakemberek. Bár a legeslegelső vírust jóval korábbra datálhatjuk – ez az 1971-ben megjelent Creeper volt, de a pc-ken széles körben tömegesen elterjedő vírusok úttörőjének mégis az 1986-os Brain számít. A Lahore-i (Punjab) illetőségű testvérpár, Basit Farooq Alvi és Amjad Farooq Alvi orvosi szoftvereket árultak floppy lemezen, és az illegális programmásolást akarták vele büntetni. A program készítői a teljes nevüket, címüket és telefonszámukat is beleírták a vírus kódjába.

Az IBM PC-re írt vírus emellett egyben az egyik első olyan kód, amely lopakodó mechanizmust használt. A pakisztáni Brain az 5¼ collos floppy lemezeken a boot rekordot fertőzte meg felülírással, az eredeti adatokat pedig elmentette. Közel egy hét leforgása alatt szétterjedt a világon. A Brain vírus rezidens volt, azaz egy állandóan a tárban maradó résszel is rendelkezett, és mivel a megszakításvektorokat önmagára irányította, egy lemezeditorral végzett bootszektor-vizsgálatot is képes volt átverni: ilyenkor trükkösen az eredeti, elmentett részt jelenítette meg: „tartotta a táblát”. Későbbi változatai aztán már nem csak a hajlékony, de a merevlemezt is képesek voltak fertőzni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Díjazták a Schneider Electric kompakt adatközpontját

csü jan 21 , 2016
ShareTweetPinShareTavaly a Schneider Electric nyerte el a DatacenterDynamics Leaders EMEA díjat moduláris telepítés kategóriában, a Sagrada Familia templom személyre szabott mikroadatközpontjáért. A Schneider integrált, előregyártott adatközpont-megoldása lehetővé teszi a helyszíni üzemeltetők számára a templom biztonsági rendszerének irányítását, valamint az évi több millió látogató hatékony felügyeletét. A katalán projekt keretében a […]

És még ez is...