Szoftverfejlesztő pályázatot írt ki a Bolyai Múzeum

Lazok-KlaraKözépiskolásoknak, egyetemi hallgatóknak, fiatal szoftverfejlesztőknek íták ki azt a pályázatot, amelyet január végén hirdetett meg a Teleki-Bolyai Könyvtár, és amelynek jelentkezési határideje április 15. A fiatal informatikusoknak egy múzeum-guide-applikáció elkészítése a feladatuk, amellyel egyúttal az érdeklődésüket is fel szeretnék kelteni a múzeum iránt. „Közelebb szeretnénk hozni a fiatalokhoz, a diákokhoz a Bolyaiakat, a Bolyai-elméletet, a Bolyai Múzeumot” – magyarázta a pályázat célját Lázok Klára, a Bolyai Múzeumot is kezelő Teleki-Bolyai Könyvtár osztályvezetője. Mint elmondta, olyan 15 és 25 év közötti informatikusok jelentkezését várják, akiknek fantáziájuk és tehetségük is van ahhoz, hogy elkészítsenek egy múzeumvezető szoftvert a múzeum számára, amely a Google Play oldalról, illetve a Bolyai Múzeumban egy Samsung Galaxy tableten és egy érintőképernyős számítógépen lesz elérhető.

A szoftvernek a két Bolyai életútját és az ehhez kötődő érdekességeket kell bemutatnia, illetve a Bolyai-geometriát érthető, sőt élvezhető formában. Ennek kiegészítéséhez várják a pályamunkákat, ismeretterjesztő anyagokat a táblagépre. A tartalmi anyagot, könyveket, kis ismeretterjesztő filmeket, információkat a Teleki-Bolyai Könyvtár biztosítja, a többit a kihívást vállaló fiatal informatikus fantáziájára bízza. A pályamunkát a jelentkező az anyanyelvén készíti el és adja le, a nyertes pedig segít a múzeum munkatársainak lefordítani azt angol és román vagy magyar nyelvre — írja a szekelyhon.ro.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A legjobb diákok Csehországban tanulnak tovább

hét márc 30 , 2015
ShareTweetPinShareÉvente körülbelül 13 ezer szlovák középiskolás jelentkezik Csehországi egyetemekre — írja a bumm.sk, egy friss felmérésre hivatkozva. A vizsgálatból az is kiderül, hogy a legnépszerűbbek az orvosi, gazdaságtudományi és informatikai szakok. A megkérdezettek 35 százaléka csehországi egyetemre is jelentkezik. A tesztekben elért eredmények alapján a legjobb diákok (a legjobb tíz […]
oktatás, mobil

És még ez is...