Szijjártó korszerűsítené az oktatást, és kordában tartaná a béreket

Nem védekeznünk kell, hanem felkészülnünk az új korra – jelentette ki Szijjártó Péter a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) párizsi, digitális innovációval foglalkozó miniszteri értekezletén. A magyar külgazdasági és külügyminiszter felszólalásában kitért arra, hogy hatalmas globális változás zajlik a világban és az új technológiák alkalmazása minden nemzetgazdaságban a siker előfeltétele. Fokozottan érvényes ez az olyan kis országokra, amelyeknek nincsenek jelentős természeti kincsei, erőforrásai — folytatta. A kormányok felelősségének hangsúlyozása közben elsődleges feladatként az oktatási rendszerek korszerűsítését említette mind a középiskolákra, mind a felsőoktatásra vonatkozón, hogy a diákok olyan képességek és tudás birtokában legyenek, amellyel versenyképesek lehetnek a munkaerőpiacon. Szijjártó szerint a bonyolultabb tudás révén emelkednek a munkabérek, és ez a folyamat már zajlik Magyarországon. Hangsúlyozta, hogy a kormányok feladata kordában tartani a béremelkedést, mert különben gyengül az adott ország versenyképessége és kevésbé lesz vonzó befektetőknek.

A miniszter kitért arra, hogy folyamatosan könnyíteni kell a magas hozzáadott értékű termékeket gyártó, fejlett technológiákat bevezető cégek adóterhét, aminek révén a vállalatok pénzt takaríthatnak meg, abból pedig fejlett, digitális technológiájú beruházásokat eszközölhetnek. Megjegyezte, hogy a közép-kelet-európai országok jó példával járnak elöl alacsony adóikkal. Kifejtette azt is, hogy a kormányoknak immár nem annyira új munkahelyek teremtését kell ösztönözniük, hanem a meglévőket fejleszteni, mivel a digitalizáció, a robottechnika, az automatizálás óhatatlanul kevesebb munkaerőt igényel, viszont képzettebbet. Éppen ezért a magyar kormány támogatja a vállalatok belső munkaerő-továbbképzési tevékenységét, tanfolyamait, hogy olyan dolgozóik legyenek, akik képesek megbirkózni az új kor kihívásaival – mondta a magyar külgazdasági és külügyminiszter.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Vodafone bekapcsolta Budapest első 5G bázisállomását

hét máj 27 , 2019
Bekapcsolta Budapesten a Vodafone a főváros első állandó 5G bázisállomását, a szolgáltató IX. kerületi székházának a tetején. Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a budapesti már a második 5G bázisállomása a vállalatnak Magyarországon, a zalaegerszegi autós tesztpálya után. Budai J. Gergő elmondta, hogy Budapesten azért telepíthették a második […]
Amanda Nelson Vodafone

És még ez is...