Szigorodtak a feltöltős SIM-kártyákra vonatkozó szabályok

mobil-simSzigorította a feltöltős SIM-kártyákra vonatkozó szabályokat kedden az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére.

Pintér Sándor belügyminiszter – elektronikus hírközlésről szóló törvényt is módosító – javaslatát kormánypárti és jobbikos szavazatokkal fogadta el a Ház, a minősített többséget igénylő rendelkezések 155 igen és 44 nem szavazatot, az egyszerű többséggel elfogadható passzusok 155 igen, valamint negyven nem voksot kaptak. A képviselők rögzítették, hogy az előre fizetett szolgáltatások előfizetője az előfizetését nem értékesítheti tovább, és másnak csak akkor adhatja át, ha – a beazonosításhoz szükséges adatokkal együtt – a szolgáltatót előzetesen tájékoztatta. Ennek elmaradása esetén utóbbi 15 napos határidővel felmondhatja a szerződést. A közeli hozzátartozó nem minősül harmadik személynek.

Kikötötték azt is, hogy a szolgáltatók kötelesek az előfizetők megfelelő adatait előzetesen ellenőrizni és rögzíteni. Ennek hiánya kizárja a szerződéskötést. A meglévő előfizetők személyazonosságát is ellenőrizni kell, erről a törvény hatályba lépésétől számított 15 napon belül értesítik a feltöltőkártyás ügyfeleket. Ha az ellenőrzés 2017. július 1-jéig nem sikerül, megszűnik az előfizetés. A törvény rögzíti azt is, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke rendeletben határozza meg, hogy legfeljebb hány feltöltős SIM-kártyás szerződést köthet egy-egy előfizető. Akinek a megszabottnál több van, az 2017. június 30-ig köteles nyilatkozni arról, hogy melyeket kívánja fenntartani.

A szabályozás kitér arra is, hogy a szolgáltatónak jeleznie kell a rendvédelmi szervek felé, ha az azonosító adatok valódiságát illetően vagy az előfizetővel kapcsolatban kétség, bűncselekmény gyanúja merül fel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Változás a Magyar Telekom Csoport felsővezetésében

sze nov 23 , 2016
ShareTweetPinShareA Magyar Telekom bejelentette, hogy Somorjai Évát, a cég humán erőforrás vezérigazgató-helyettesét kinevezték a Deutsche Telekom Csoport európai központjának humán erőforrás vezérigazgató-helyettesévé 2017. január 1-től. Somorjai Éva 2007. április 1-je óta volt a Magyar Telekom humán erőforrás vezérigazgató-helyettese. A HR-területet vezetve a Magyar Telekom többek között elnyerte a Legjobb Munkahelynek járó […]

És még ez is...