Szigorítja a brit kormány a drónok használatának szabályozását

Jelentősen szigorítja az idén a brit kormány a magánszemélyek által működtetett drónok használatának szabályozását.

A közlekedési minisztérium 68 oldalas intézkedési tervezetében az szerepel, hogy novembertől a 250 grammnál nagyobb súlyú drónok tulajdonosainak regisztráltatniuk kell magukat és drónjukat a brit polgári repülésügyi hatóságnál (CAA), és vizsgán is számot kell adniuk arról, hogy tisztában vannak-e a drónok üzemeltetésének biztonsági előírásaival. A brit kormány mindemellett jelentősen kibővíti a repülőterek környékén jelenleg is érvényes dróntilalmi zónákat. A mostani szabályozás szerint a brit közforgalmi légikikötők egy kilométeres körzetében tilos a drónok reptetése, de a tervezetben szereplő kiterjesztés alapján külön tilalmi övezeteket alakítanak ki a pályák végétől számított öt kilométer hosszú, egy kilométer széles, négyszög alakú térségekben.

A rendőrség a jövőben, törvénysértés gyanúja esetén házkutatást tarthat a gyanúsított lakóhelyén, lefoglalhatja drónját és kötelezheti a tulajdonost a drón vezérlőrendszerében tárolt használati adatok kiszolgáltatására. A szigorítás előkészítése már jó ideje tart, de a tervek összeállítását felgyorsították a második legnagyobb forgalmú brit repülőtér, Gatwick térségében közvetlenül karácsony előtt észlelt drónberepülések, amelyek miatt másfél napig zárva kellett tartani a Londontól délre fekvő hatalmas légikikötőt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Digitális ügyfélélmény: közösségek építése

szo jan 12 , 2019
ShareTweetPinShareAz SAP Center for Business Insight szakértői öt trendet azonosítottak, amely a következő évtizedben meghatározza a digitális ügyfélélményt, és így a hazai vállalatoknak is iránymutatással szolgál. A technológia a vásárlók számára is lehetővé tette, hogy megismerjék egymást, és – szinte pillanatok alatt – szövetségekbe, digitális törzsekbe szerveződjenek. Például a Redditen […]
Közösségi oldalak

És még ez is...