Szegedi informatikai cég: súlyos börtön milliárdos adócsalásért

bortonTöbb mint kétmilliárd forintos adócsalási ügyben hozott jogerős ítéletet szerdán a Szegedi Ítélőtábla. Az informatikai cikkekkel kereskedő cégeket ténylegesen irányító vádlottak egyikét öt év hat hónap börtön és kilencmillió forint pénzbüntetés, a másikat négy év börtönre ítélte. A vádlottakat folytatólagosan, társtettesként adóbevételt különösen nagy mértéket meghaladóan csökkentő adócsalás bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a Szegedi Törvényszék. A vádlottak az adóhatóságot megtévesztve több mint kétmilliárd forintos kárt okoztak a magyar költségvetésnek.

A vádlottak 2006-ban szerb állampolgárokat vettek rá arra, hogy – ellenszolgáltatás fejében – alapítsanak két gazdasági társaságot. A valójában a vádlottak által irányított kft.-k 2007 és 2009 között több milliárd forint értékben vásároltak árut – főként számítástechnikai berendezéseket, alkatrészeket – az első rendű vádlott által vezetett szlovákiai cégtől, és az így beszerzett termékeket Magyarországon értékesítették. A hazai cégek a szlovákiai társaságtól Magyarországon beszerzett áruk után nettó értékű számlákat fogadtak be, de a termékeket úgy értékesítették tovább, mintha maguk is megfizették volna az áfát. Ezután pedig a vádlottak által irányított cégek visszaigényelték a rájuk át sem hárított áfa összegét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Egy igazi angyal jóvoltából egyedülálló tudástár válik elérhetővé

ked szept 29 , 2015
ShareTweetPinShareAz informatika és a mobiltechnológia képes a mozgás- és beszédképtelen gyermekek számára megnyitni a világot, lehetővé tenni a kommunikációt, a tanulást, sőt, a későbbiek során akár a munkavégzést is. Magyarországon elsőként Miksztai-Réthey Brigitta, (Akinek ez úton kívánunk erőt, egészséget a munka folytatásához! A -szerk- megj.) a Vodafone Főállású Angyala dolgozta […]
ZX-81

És még ez is...