Svájc kiakasztotta Hollywoodot

irodaxA jogvédőknek nem tetszik, hogy otthoni használatra bármit szabadon letölthetnek a svájciak, igaz ha minden torrentezőt megbüntetnének, akkor fél Európa és Amerika börtönbe kerülne – írja a Pcworld nyomán a hamisitasellen.hu. Svájc például most alaposan kiakasztotta Hollywoodot, ugyanis egy olyan törvénytervezet előkészítésébe kezdtek, amelynek keretében személyes használatra a tartalomtól teljesen függetlenül, de legálissá tennék a letöltéseket és a torrentezést.

A torrentoldalakra való feltöltés ennek ellenére illegális marad, és az egyértelműen kalóz oldalakat is blokkolják. Azok, akik pénzszerzési célból kalózkodnak, azok ahogyan most nem, úgy a jövőben sem számíthatnak kegyelemre. Aki pedig sorozatosan tartalmakat tölt majd fel Svájcban a torrentoldalakra, azokat először az internetszolgáltató figyelmeztetheti, majd pedig az adataikat átadhatják a jogvédőknek a bírósági perhez.

Az MPAA és a RIAA, valamint az IIP kikeltek magukból az ötlet hatására, és azt mondják, Svájc a jogsértő tevékenységet fellegvárává, a kalóz tartalmak főexportálójává változott. Természetesen a jogvédő szervezeteknek ezúttal sem volt ötlete arra, hogy milyen olcsóbb, legális formában lehetne rávenni a tömegeket a kalózkodás helyett a fizetős letöltésekre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Elindult az sapsuli

ked júl 8 , 2014
ShareTweetPinShareElindult a www.sapsuli.com (És mára, 2023-ra el is tűnt… A -szerk- megj.), az alapszintű SAP oktatást kínáló online platform. A magyar nyelvű képzéseken az SAP vállalatirányítási rendszerének legalapvetőbb funkcióival lehet megismerkedni, segítséget nyújtva azoknak, akik ezen üzleti szoftverrel még nem dolgoztak, de elhelyezkedésükhöz, munkahelyi előrelépésükhöz szükség van kezdeti, felhasználói tudásra. […]
iskolai osztály - napló

És még ez is...