Startup: magyar projektek mérkőztek meg

üzembe helyezésMég a múlt évinél is nagyobb érdeklődés mellett zajlott az Internet Hungary startup versenyére. A viadalra 54 projekt nevezett.

Az Innovation Hungary 2016 siófoki döntőjében hét projekt prezentálhatta elképzéseit három-három percben. Az innováció-intenzív kisvállalatok elképzeléseit kilenc tagú zsűri értékelte. Köztük négy amerikai szakértő és egy, évtizedek óta nemzetközi, szilícium-völgyi cégekben dolgozó, magyar származású menedzser is tagja volt. Az összesítésben a legmagasabb pontszámot a Seon nevű startup kapta, amely internetes vásárlásokkal kapcsolatos fizetési csalások megelőzésére fejlesztettek.

A második a Beerides nevű startup lett, amely ingyenes repülőtéri autó parkolást biztosít, majd az így tárolt járműveket bérbe adja, amíg gazdájuk külföldön van. A harmadik helyet a Teamly alkalmazás szerezte meg, amely a dolgozók munkahelyen töltött idejét méri, méghozzá játékos formában, illetve projekt-menedzsment során hatékonyságnövelést is hoz. A nyertesek jogi és üzleti tanácsadás és médiamegjelenés mellett pénzdíjakat, sőt, egy Las Vegas-i bemutatkozási lehetőséget is kaptak a januári CES konferencia előtt. A nyeremények összérték jelentősen meghaladta az egymillió forintot. A közönség különdíjast is választott: a ROIminer nevű cég az online hirdetések hatékonyságát növeli egyedi fejlesztésű megoldásával.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

SIM-kártya botrány: jesszus, van egy rés a pajzson

hét okt 10 , 2016
ShareTweetPinShareSIM-kártya botrány: a nagyobbik kormánypárt szerint szigorítani kell a távközlési törvényt. Véleményük szerint biztonsági kockázatot jelent, hogy a jelenlegi szabályok lehetővé teszik akár 200 ezer SIM-kártya vásárlását is egy személy nevében. Halász János, a frakció szóvivője a SIM-kártya botránnyal kapcsolatban úgy fogalmazott, „van egy rés a pajzson”, amit a kormánynak […]
sim-kártya

És még ez is...