Sose találja ki, mivel bővít az MTVA

mobilchildDigitális, vagy ahogy trendibb, smart osztályteremmel várják a tanulókat az MTVA megújult Rádió- és TV-történeti Kiállítóhelyén. A Samsung SMART tanteremben a tanulók interaktív formában sajátíthatják el a tananyagot. A Samsung egy éven belül immár a harmadik SMART Schoolt adja át hazánkban. A tanteremben a diákok és tanárok hatékony munkáját Samsung Note 10.1 2014 Edition táblagépek és interaktív tábla segíti. A tanórákon általános- és középiskolás tanulók korcsoportonként eltérő témákat dolgoznak majd fel, és a hagyományos iskolai oktatástól eltérően interaktív, élménnyekkel teli körülmények között tanulhatnak magyart és történelmet. A tervek szerint az okos tanteremben szakköri foglalkozásokat is tartanak majd, illetve a jövőben felnőttképzések helyszínéül is szolgálhat az újonnan átadott helyszín.

„Az oktatásban egyre inkább felértékelődik a modern digitális eszközök használata, és a gyerekek is szívesebben, könnyebben tanulnak interaktív körülmények között. A Samsung digitális osztálytermei integrált oktatási megoldást, élményekkel teli tanórákat kínálnak, és hozzájárulhatnak az oktatás színvonalának javításához is” – mondta Facskó István, a Samsung Electronics Magyar Zrt. elnöke.

A Samsung SMART tanterem kialakítása mellett a közel 400 négyzetmétert felölelő Rádió- és TV-történeti Kiállítóhely is teljesen megújult. Az interaktív kiállításon Samsung táblagépeken, játékos feladatokon és különleges AR (augmented reality, magyarul kiterjesztett valóság) megoldásokon keresztül elevenedik meg a magyar rádiózás és televíziózás története.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Telenor: jön a Samsung Galaxy A3

ked jan 20 , 2015
Az ultravékony, divatos Samsung Galaxy A3-at kifejezetten a fiatalok számára tervezték, akik az új készülék segítségével tökéletes szelfiket készíthetnek magukról. A Samsung legfrissebb termékcsaládjának legkisebb tagja már a Telenor portfoliójában is elérhető. Az ötmegapixeles előlapi kamerával rendelkező Galaxy A3 tehát tökéletes választás a szelfibajnokoknak, akik nagy rajongói a Facebook-nak, az Instagram-nak, […]

És még ez is...