Sikeresen szerepelnek a magyar cégek a technológiai seregszemléken

startA világ egyik legjelentősebb infokommunikációs technológiai kiállításán, a hannoveri CeBIT-en és az egyik legnagyobb interaktív technológiai fesztiválján, az austini South by Southwest-en (SXSW) is sikeresen szerepeltek a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) közreműködésével kivitt magyar vállalkozások. Az MNKH közleménye szerint az amerikai egyesült államokbeli SXSW-en bemutatkozó hat magyar startup a rengeteg pozitív szakmai visszajelzés mellett, konkrét együttműködéseket készítettek elő többek között nemzetközi mentorokkal, gyártókkal, illetve potenciális szakmai partnerekkel.

Az austini székhelyű International Accelerator nevű startup mentor céggel kötött együttműködés keretében a magyar csapatok amerikai befektetők és tanácsadók előtt tarthattak bemutatkozó prezentációt („pitchelhettek”), illetve kiállíthattak a több ezer látogatót vonzó startup expo-n is. A CeBIT-en a magyar nemzeti standon 11 vállalkozás kapott lehetőséget a bemutatkozásra, köztük személyvédelemmel, vállalkozásfejlesztési- és játékszoftverekkel, illetve elektronikus aláírással foglalkozó kis- és középvállalkozások. A külön startupok számára kialakított pavilonban három innovatív cég jelenhetett meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Négy várost leírtak az internetszolgáltatók

sze márc 23 , 2016
A Digitális Magyarország Program keretében elindított Szupergyors Internet Projekttel összhangban indult útjára 2015 augusztusában az „Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése” című vállalkozásoknak kiírt pályázat. A felhívás zárásáig, 2016. február 23-ig a 143 meghirdetett járásból 139-re 41 pályázó – összesen 34 mikro- és kisvállalkozás, négy középvállalkozás, valamint három nagyvállalkozás – […]
Internet, adsl, router, internet

És még ez is...