Magyarország a fogyatékkal élők mellett

 

Kormánydelegáció képviselte Magyarországot a nemzetközi távközlési szövetség, az ITU által 2012 decemberében Dubaiban megrendezett WCIT 2012 nemzetközi távközlési világkonferencián. A háromtagú delegációt Lengyel Péter (NFM) vezette, két szakértő tagja pedig Major Péter (ENSZ állandó magyar képviselő) és Bartolits István (NMHH) voltak. A WCIT 2012 világkonferencia célja az 1988-ban az ITU 112 tagországa által aláírt Nemzetközi Távközlési Szabályzat (ITR) felülvizsgálata és a mai kor követelményeinek megfelelő módosítása volt. Magyarország önálló javaslatot is nyújtott be az ITR módosításához, amelynek a lényege a fogyatékkal élők távközlési szolgáltatásokhoz való hozzáférésének az elősegítése. A magyar javaslat – más régiók támogatásával – több egyeztetés és szövegfinomítás után bekerült a végleges szövegbe. A december 14-én végső aláírásra előterjesztett ITR-t a helyszínen aláírási joggal rendelkező 144 ország közül csak 89 írta alá, 55 ország – köztük az USA, Kanada és a 27 EU tagállam – nem írta alá az egyezményt. Ugyanakkor ezen delegációk nagy többsége – így a magyar küldöttség is – egy benyújtott nyilatkozat formájában fenntartotta a jogot, hogy a későbbiekben csatlakozzon a 2015. január elsején életbe lépő egyezményhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Majdnem Nostradamus lett a CE On-Demand

sze jan 16 , 2013
ShareTweetPinShare  A CE On-Demand, magyarországi székhelyű felhőszolgáltató Neostratus néven folytatja működését. Az új márkanév a cég küldetésére utal: a globális piacon támogatni az új felhőszolgáltatók létrehozását és piacra vitelét  A Neostratus továbbviszi a CE On-Demand által létrehozott értékrendet, és mind a vezetőség, mind a tulajdonosi kör változatlan marad. A Neostratus kifejezés […]
ZX-81

És még ez is...