Schanda szerint gördülékeny az átállás a digitális munkarendre

Schanda Tamás kinevezéseGyorsan és gördülékenyen zajlik az átállás a digitális munkarendre az új koronavírus-járvány idején – nyilatkoztsa az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára az egyik, korábban szebb napokat megélt napilapnak.

A interjúban Schanda Tamás azt mondta, hogy a tárca felmérte a szakképző iskolák ellátottságát digitális eszközökkel. Már zajlik az igények összesítése, és rendkívüli beszerzésre kapnak lehetőséget azok az intézmények, amelyekben problémába ütközne a digitális oktatás. Ha szükséges, díjmentes kölcsönzéssel is biztosítják az otthoni tanulás és munkavégzés feltételeit – tette hozzá az államtitkár. Kiemelte, hogy az új szakképzési struktúra bevezetésének eredeti ütemterve a digitális munkarend mellett is tartható. Nagy kihívást jelent az intézményeknek a tantermen kívüli, digitális munkarend megszervezése, ugyanakkor az eddigi tapasztalatok pozitívak: a diákok és az oktatók is igazodnak a rendkívüli helyzethez. Schanda elmondta, hogy dolgoznak a szakképzési tananyagtár kialakításán (Felvetődik a kérdés, hogy Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkár, és Solymár Károly Balázs digitalizációért felelős helyettes államtitkár mit is csinált az elmúlt években, hogy még most is dolgozni kell a tananyagtár kialakításán. A -szerk- megj.). Az államtitkár a gyakorlati oktatással kapcsolatban arról beszélt, hogy lehetőség szerint szintén digitális munkarendben vagy egyéni felkészüléssel, projektfeladatokkal kell teljesíteni a tárgyakat. Az esedékes szintvizsgákat el kell ugyan halasztani, de a szakmai gyakorlat kezdetére szintvizsga nélkül is tanulószerződést köthetnek a diákok – fűzte hozzá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Oroszországban mobiltelefonok segítségével követnék a fertőzötteket

ked márc 24 , 2020
ShareTweetPinShareÖt napot adott hétfőn Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök a távközlési minisztériumnak egy olyan rendszer kialakítására, amely lehetővé teszi a koronavírus-fertőzött személyek nyomon követését. A mobilszolgáltatók geolokációs adataira épülő új rendszer felhasználóit értesítik majd, ha fertőzött személlyel léptek kontaktusba és emiatt karanténba kell vonulniuk. Ugyanez az információ eljut a járvány elleni […]
Mihail Misusztyin

És még ez is...