Sajtóközleményeket loptak, benfentesen kereskedtek

tozsdeEgy főleg ukrán kötődésű amerikai brókerekből és ukrajnai hackerekből álló bűnszövetkezet kilenc tagja ellen emeltek vádat kedden New Yorkban és New Jersey-ben, a tettesek üzleti titkok ellopása és az erre épülő belső kereskedelem révén öt év alatt mintegy százmillió dollár törvénytelen haszonra tettek szert. Az ügyészség szerint először indult bűnvádi eljárás számítógépes betöréssel megszerzett bennfentes információra épülő értékpapír-csalás ügyében. Az adatokat nagy amerikai cégek pr-ügynökségeitől lopták el. Az Ukrajnában dolgozó hackerek – értékpapír-kereskedők megrendelése alapján – hivatalos közlés előtt szereztek meg mintegy 150 ezer sajtóközleményt a Business Wire, a Marketwired és a PR Newswire számítógépes rendszeréből.

A két hacker – az ukrajnai illetőségű, 27 éves Ivan Turcsinov és a 24 éves Olekszandr Jeremenko – „video-oktatóprogramot” írt, amelynek révén a kereskedők gyors betekintést nyerhettek az ellopott sajtóközleményekbe, azok pedig a megszerzett haszonból osztalékot fizettek nekik. Kilenc személy ellen Brooklynban és Newarkban emeltek vádat a vádesküdtszékek, közülük ötöt kedden őrizetbe vettek, négyük ellen pedig nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A pr-ügynökségek ellen, akik belső biztonsági vizsgálatot indítottak és együttműködnek a hatóságokkal, nem indult eljárás. Az adatlopás miatt az elmúlt években több jelentős amerikai vállalat, köztük a Google, a Microsoft, a Wal-Mart és a Tesla saját weboldalain vagy közösségimédia-platformjain kezdte el publikálni közlendőit. A most leleplezett bennfentes kereskedés egyebek között az Acme Packet, az Align Technology, a Caterpillar, a Dealertrack Technologies, a Dendreon, az Edwards Lifesciences, a Hewlett-Packard, a Home Depot és a Panera Bread papírjaira terjedt ki.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az Alphabet leányvállalata lett a Google

pén aug 14 , 2015
ShareTweetPinShareA Google a hét elején jelentette be, hogy Alphabet néven új holding vállalatot hozott létre, amely egyfelől továbbra is Google néven foglalja magába a cég eddigi tevékenységének alapját jelentő keresőmotor-, reklám- és térképegységet, valamint az Androidot és a YouTube-ot, másfelől pedig a többi leányvállalatot. Ez utóbbiak között van az öregedés […]
Google

És még ez is...