Sajátjának állította be a fekete lyukról készült képet Kína legnagyobb fotóügynöksége

fekete-lyukIdeiglenesen felfüggesztette weboldala működését a Visual China Group (VCG) kínai fotóügynökség, miután botrányba keveredett amiatt, hogy jogtalanul akart szerzői jogokat gyakorolni. Egyebek között a Sagittarius A* fekete lyukról szerdán nyilvánosságra hozott fénykép, valamint a kínai nemzeti zászló feletti jogról van szó – számolt be egy kínai híroldal. A pekingi székhelyű média- és fotóügynökség úgy tüntette fel weboldalán az Eseményhorizont Távcső (EHT) által, a világ csaknem kétszáz csillagászának közreműködésével készült fényképet a Tejútrendszer közepén lévő fekete lyukról, hogy az a szerzői jogdíj neki történő megfizetése után használható fel. A fénykép szerzői jogai valójában az Európai Déli Obszervatóriumot (ESO) illetik, az intézmény rendelkezései alapján pedig a kép forrásmegjelöléssel díjmentesen felhasználható.

Miután a kínai Weibo mikroblogon felkapott témává vált az eset, a Kínai Kommunista Ifjúsági Szervezet tagjai is vizsgálódni kezdtek, és észlelték, hogy a VCG weboldalán, a fekete lyukról készült kép mellett a kínai zászló, az ország címere, valamint Mao Ce-tungnak, a kommunista Kína első vezetőjének az arcképe is a szerzői joggal védett képek között szerepel. A szervezet ezt követően Weibo-fiókján vonta kérdőre Kína legnagyobb fotóügynökségét. A botrány pedig tovább gyűrűzött azzal, hogy több kínai nagyvállalat, köztük a Xiaomi elektronikai cég is feltette a kérdést a Weibón keresztül a VCG-nek arról: miért szerepel a jogdíjas képeik között a Xiaomi-logó. Más vállalatok pedig humoros posztokkal szóltak hozzá a témához: a China Merchants Bank (CMB) kínai pénzintézet, valamint az Alibaba Csoporthoz tartozó Alipay online és mobilfizető platform azon viccelődtek, hogy az ő logóikra miért nem tartott igényt a VCG. A fotóügynökség ezek után felfüggesztette weboldala működését.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Századvég szerint az európaiak többsége nem bízik a közösségi médiumokban

hét ápr 15 , 2019
ShareTweetPinShareAz európaiak 54 százalék egyáltalán nem bízik a közösségi médiumokban a Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatása szerint – nyilatkozta ifjabb Lomnici Zoltán a Századvég munkatársa. A felmérések szerint évente romlik a közösségi médiumok iránti bizalom, ami valószínűleg a felületeiken történő adatlopásokkal magyarázható. Kiemelte: az európai uniós átlagnál Magyarországon valamivel jobb az […]

És még ez is...