Románia kihasználja a terror okozta félelmet

Románia a telefonos és számítógépes kommunikáció megfigyelését szabályozó újabb törvények elfogadására készül – erősítette meg csütörtökön Sorin Grindeanu informatikai miniszter. Az előző napi párizsi terrortámadás után Bukarestben sürgős tanácskozásra ült össze az a – titkosszolgálatok képviselőit is magába foglaló – munkacsoport, amely új szabályozást készít elő az alkotmánybíróság által elutasított korábbi megfigyelési jogszabályok helyett. „A joghézagot oly módon kell felszámolni, hogy a magánélet védelme mellett a nemzetbiztonsági szempontok is érvényesüljenek” – mutatott rá Grindeanu. Hozzátette: a törvénycsomag a tavaszi ülésszakban kerül a parlament elé.

Persze fontos a levéltitok, a magánélet: a hatóságoknak nem szabad megsérteniük ezeket. Ugyanakkor az élethez való jog is az emberi jogok közé tartozik, és ha választani kell, hát előbbre való, mint a levéltitok – vélekedik a román legfőbb ügyész

Romániában két, a telefonos és internetes kommunikációra vonatkozó jogszabályt is alaptörvénybe ütközőnek minősített tavaly az alkotmánybíróság, ugyanakkor a parlament által decemberben elfogadott információbiztonsági törvény ellen is normakontrollt kért az ellenzék, így ez sem lépett hatályba. Romániában továbbra is személyi adatok nélkül lehet telefonos feltöltőkártyákat vásárolni a romániai mobiltelefon-szolgáltatóknál, mivel az alkotmánybíróság tavaly szeptemberben az alaptörvénybe ütközőnek minősítette a kártyás díjcsomagok névtelenségét eltörlő törvényt. A szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség rámutatott: a Romániában használatban lévő mobilszámok kétharmada felöltőkártyás és nem lehet tudni, ki használja őket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Hát ennyit Budapestről, mint startup fővárosról

hét jan 12 , 2015
London és Berlin az informatikai innovációval foglalkozó feltörekvő vállalkozások, a startup cégek legfontosabb európai központja a kockázatitőke-befektetések alapján – mutatta ki az EY (korábban Ernst and Young) könyvvizsgáló és pénzügyi tanácsadó cég. A Die Welt-ben ismertetett elemzésében azt vizsgálták, hogy a kockázatitőke-befektető társaságok mely európai városokban juttattak tőkéhez startup cégeket […]
startup

És még ez is...