Rétvári: javulhat az ellátás az e-egészségügyi szolgáltatási rendszerrel

A betegeknek könnyebbséget, nagyobb biztonságot és a gyorsabb felgyógyulás lehetőségét kínálja a novembertől bevezetendő elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (eeszt) – jelentette ki az Emmi parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence közölte: éves szinten a rendszer működtetésére 1,2 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben. Emlékeztetett arra, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) irányításával kifejlesztett, felhőalapú elektronikus rendszerben az egészségügyi intézmények, az orvosok, a gyógyszerészek számítógépen keresztül megismerhetik a betegek korábbi adatait, vizsgálatait, leleteit, dokumentumait. Az elektronikus rendszernek köszönhetően a beteggel kapcsolatos minden fontos információ azonnal az orvos rendelkezésére áll, aki így pontosabb diagnózist állíthat fel, és a kezelés is személyre szabottabb, gyorsabb lesz – mondta.

Az új rendszerben nem lesz szükség papírokra, tehát a betegeknek nem kell magukkal vinniük dossziékban korábbi leleteiket, és az orvosi dokumentáció sem veszhet el, mert azok a „kormányzati felhőben” mindig elérhetőek, megtalálhatók lesznek. Az eeszt november 1-jétől működik a közfinanszírozott egészségügyi intézményekben, de már most a kórházak 69 százaléka, a háziorvosi praxisok 72 százaléka és a gyógyszertárak 85 százaléka rendelkezik az ahhoz szükséges informatikai kapacitással. Rétvári utalt arra, hogy korábban az ÁEEK elindított egy 7,2 milliárd forintos informatikai eszközfejlesztési programot; ebben 191 közfinanszírozott egészségügyi intézményben építették ki a szükséges informatikai bázist. Ez tízezer informatikai eszközt jelent összességében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Deutsch: minden Nyíregyháza mellett szól

szo ápr 1 , 2017
ShareTweetPinShareEurópai szinten kiemelkedő digitális fejlettségűnek számít Nyíregyháza városa, amely különböző területeken kínál befektetési lehetőségeket az olasz vállalkozók számára, hangzott el a Smart City Nyíregyháza című fórumon Rómában. A megyei jogú város a Digitális Magyarország fejlesztési program keretében Nyíregyházán működő smart projekteket mutatta be a mobilitás, az életminőség javítása, tehát az […]

És még ez is...