Rettegnek a mikroblogoktól a kínai hivatalnokok

 

Az elmúlt hónapok internetes leleplezései után a kínai hivatalnokok több mint fele tart a mikroblogok erejétől – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból. A Zsenmin Zsipao központi pártlap kéthetente megjelenő magazinja csaknem 2 200 hivatalnokot kérdezett meg arról, hogy miként viszonyul a Kínában rendkívüli népszerű, több száz millió felhasználót jegyző mikroblogokhoz. A lap szerint a hivatalnokok kétharmada fogalmazott úgy, hogy a szociális platformok megfelelő teret jelenthetnek a korrupció elleni harchoz, amit az elmúlt hónapok, kifejezetten pedig az elmúlt félév is jól mutat. A mikroblogolók éles szemének köszönhetően több tucat nagyszabású korrupciós ügyre, szexbotrányra, központi pénzekkel való visszaélésre derült fény a kelet-ázsiai országban, és a „virtuális hivatalnokűzés” mára szinte külön sporttá vált az internetező közösség körében. Valószínűleg ennek is betudható ugyanakkor, hogy a megkérdezett hivatalnokok csaknem fele félelmének is hangot adott a mikroblogokkal kapcsolatosan, úgy vélekedve, hogy azok az elégedetlenkedés melegágyául szolgálhatnak és könnyen társadalmi felfordulás kiindulópontjává válhatnak. Az alaptalan híresztelések – és ezzel párhuzamosan a mikroblogok erejének – visszaszorítására a központi kormány is tett már lépéseket, valós névvel való regisztrációhoz kötve nemcsak a mikroblogolást, hanem más internetes tevékenységeket is — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Egymilliárd dolláros üzlet Indiában

hét febr 25 , 2013
  Egymilliárd dollár értékben írt alá nyolc évre szóló, teljeskörű menedzselt szolgáltatások nyújtására vonatkozó megállapodást a Reliance Communications Limited, India második, és a világ tizenötödik legnagyobb  távközlési szolgáltatója az Ericssonnal az India északi és nyugati államaiban található vezetékes és vezeték nélküli hálózatok üzemeltetésére. A Reliance Communications infrastruktúrája 24 ezer várost […]
ZX-81

És még ez is...