Rengeteg kormányzati számítógép válhat sérülékenyebbé

Razvan Cotovelea
Razvan Cotovelea

Romániában mintegy százezer kormányzati számítógépet érint a Microsoft keddtől életbe lépő döntése, amelynek értelmében megszűnt a Windows XP operációs rendszer terméktámogatása – derült ki Razvan Cotovelea román informatikai miniszter nyilatkozatából. A tárcavezető szerint a hatóságok nem rendelkeznek pontos kimutatással arról, hogy hány darab, ilyen szoftverrel futó számítógép van az állami intézményekben. Hozzátette, a következő időszakban számos gép elavul és ki kell cserélni, ezért a következő négy-öt hónap feladata felmérni, hogy Romániában pontosan hány kormányzati számítógép van, milyen licenccel működnek, és hány új licencre van szükség – magyarázta. Cotovelea elmondta, hogy a terméktámogatás megvonásának hatásait úgy ellensúlyozzák, hogy vírusölő programokat használnak, és mint mondta, a román hatóságok rendelkeznek hardverekkel és szoftverekkel, amelyek kellő védelmet biztosítanak a különböző állami rendszereknek és adatbázisoknak. Hozzátette: a román kormány hajlandó új szerződés megkötéséről tárgyalni a Microsofttal, amennyiben ez utóbbi ajánlatot tesz — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az iWiW haldoklik, a Google+ nem képes beindulni

sze ápr 9 , 2014
ShareTweetPinShareBár a regisztrációk számát tekintve az iWiW 79 százalékkal még mindig a második, aktivitás tekintetében viszont már nem tartozik az élmezőnybe: a regisztráltak kevesebb mint harmada látogatja rendszeresen az oldalt, így a MyVIP, a MySpace és a Twitter után az iWiW-nek van a negyedik legpasszívabb közössége – derült ki a […]
Facebook

És még ez is...